EUR: 326,32 Ft
CHF: 283,47 Ft
2018. június 21., csütörtök
Alajos, Leila

Extra

Szerettei körében hunyt el Tahi Tóth László

Úgy tűnt, hogy tavalyi agyműtétje után Tahi Tóth László teljesen felépült, a színházba is visszatért, néhány héttel ezelőtt azonban újra rosszul lett. Csütörtökön otthonában, szerettei körében hunyt el. 75 éves volt.

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Tahi Tóth László egy évvel ezelőtt, a József Attila Színház színpadán lett rosszul, onnan kórházba szállították, majd később agyműtétet hajtottak végre rajta. Napra pontosan egy évre rá, néhány héttel ezelőtt azonban ismét rosszul lett, szintén előadás közben, akkor a Vígszínházban érezte úgy, hogy valami nincs rendben. Hazavitték, majd onnan kórházba szállították – tudta meg akkor a Story magazin. A lap kereste Kárászy Szilviát is, Tahi Tóth feleségét, az asszony azonban a hívásra nem reagált, csak egy rövid üzenetben közölte: „Influenzásak vagyunk.”


A baj azonban sokkal nagyobb volt. Tahi Tóth László csütörtökön, 75 évesen elhunyt, amit a Vígszínház saját Facebook-oldalán jelentett be. „Tahi Tóth László családja és a Vígszínház társulata mély fájdalommal és megtört szívvel tudatja, hogy Tahi Tóth László, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, kollégánk és barátunk türelemmel és méltósággal viselt betegség után életének 75. évében elhunyt. Emlékezetes és felejthetetlen alakításait, tehetségét, életszeretetét örökre szívünkben őrizzük” – olvasható a társulat közösségi oldalán, ahol az is kiderül, hogy a Vígszínház saját halottjának tekinti a Kossuth-díjas színészt.
A Blikk információja szerint Tahi Tóth budai otthonában, családja és szerettei körében hunyt el. Lapunk kereste a színész özvegyét, aki lapzártánkig nem válaszolt a hívásra.

Mint ismert, a színész 2017. január 21-én lett rosszul a József Attila Színházban, a Hattyúdal című előadás közben. Nem érezte jól magát, fájt a feje, nehezére esett a beszéd, de volt annyi ereje, hogy fájdalomcsillapítókkal végigjátssza a darabot. Tahi Tóth vérbeli színész volt: a közönség a darab közben semmit sem vett észre abból, hogy mekkora a baj. Az előadás után viszont rögtön kórházba szállították a színművészt. Később kiderült, korábbi stroke-ja és egy agyi ér okozta a problémát, ami ödémához vezetett. Még a kórházban lábadozott, amikor márciusban Kossuth-díját felesége, Szilvia vette át helyette. A műtét szerencsére jól sikerült, és Tahi Tóth alig várta, hogy visszatérhessen az imádott  színpadra. Később egy rádióinterjúban mesélt arról, hogy nem ment minden zökkenőmentesen: hatszor akart megszökni a kórházból, volt, hogy éjszaka a rendőrök találtak rá az utcán, és kérdőre vonták, hogy hová megy pizsamában. A műtét utáni rehabilitációja közel fél évig tartott, és csaknem kilenc hónapos kihagyás után, október elején tért vissza a színpadra.


– Úgy érzem, a betegség nem változtatott meg, persze egy könyvet is tudnék írni arról, ami történt, de nem fogok. Csak az a vágyam, hogy olyan legyek, mint korábban. Jobb nem akarok lenni – mondta néhány hónapja a Lokálnak.

Fotó: Vígszínház

Kapcsolódó Cikkek