EUR: 322,31 Ft
CHF: 283,03 Ft
2018. augusztus 18., szombat
Ilona

Belföld

Szijjártó: Aki bírálja a Stop Soros törvénycsomagot, megkérdőjelezi a kormány döntési jogosultságát

Aki a Stop Soros törvénycsomagot kritizálja, az a magyar kormány szuverén döntési jogosultságát kérdőjelezi meg, ugyanis világos, hogy Magyarország érdekeivel ellentétes az illegális bevándorlás, a magyarok biztonságának érdekével ellentétes a határvédelem lebontása – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján, kedden Budapesten.

A tárcavezető kiemelte: “vannak olyan civilnek nevezett szervezetek”, amelyek a bevándorlás támogatásáért és a nyitott határokért dolgoznak, ami ellentétes Magyarország biztonsági érdekeivel. Egy kormánynak fel kell lépni az ország biztonságával ellentétes tevékenységekkel szemben, és törvényi eszközökkel is ezt kell tennie – vélekedett.


A külügyminiszter szerint erről szól ez a javaslat, és aki ezt kritizálja, “az a magyar emberek jogát kérdőjelezi meg a saját biztonságuk vonatkozásában”.

A tárcavezető Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter nyilatkozatára reagálva kifejtette: két olyan kormány vitájáról van szó, amelyek között természetes a vita a bevándorlás kérdésében, hiszen Luxemburgnak bevándorláspárti, Magyarországnak pedig a bevándorlást ellenző kormánya van. A vita közöttük eddig is fennállt, és hosszú ideig fenn is fog állni, tehát “lehet még számítani arra, hogy lesz néhány csörte” közöttünk – fogalmazott.


Kijelentette: az európai értékeket Magyarország védi. Ugyanis az európai értékek védelme jelenti az európai szerződések – így a schengeni és a dublini szerződés – tiszteletben tartását. Az európai értékek védelme jelenti az európai biztonság fenntartását, és ezt az szolgálja, ha megvédjük a határainkat és nem engedjük be az illegális bevándorlókat – mutatott rá. Hozzátette: emellett az európai értékek védelme az európai civilizáció védelmét is jelenti, “meg kell védenünk Európa keresztény hagyományait, keresztény örökségét”.

Szijjártó Péter kitért rá: aki a magyar határvédelmi intézkedéseket kritizálja, az a magyar emberek biztonságát akarja aláásni. Ha nem védenénk meg Magyarország határát, akkor az országon nem 400 ezer illegális bevándorló “csörtetett volna keresztül”, hanem több millió – közölte.

Jean Asselborn a liberális Der Tagesspiegel napilap online kiadásában hétfőn a Stop Soros-törvénycsomag kapcsán azt mondta: “az EU-nak fel kell állnia és fel kell háborodnia”, és aktiválni kell a 7. cikkelyt. A Magyar Nemzet keddi számában megjelent telefoninterjúban pedig azt állította: sem Magyarországot, sem magyar kollégáit nem gyűlöli, csak azt látja, hogy az ország “nagyon rossz felé halad”.

A magyar külügyminiszter kérdésre elmondta: “nekünk Soros Györggyel van egy nyílt vitánk”, világosak az álláspontok és a frontvonalak. Soros György nem szereti, hogy Magyarországot ez a kormány vezeti, azt szeretné, ha még több bevándorló érkezne Európába, és azt, ha a határok nyitottak lennének. “Mi ezzel homlokegyenest ellenkezőképpen gondolkodunk”, azt gondoljuk, hogy a határokat meg kell védeni, és egyáltalán nem érdeke az EU-nak az illegális bevándorlás növelése – közölte.

Ugyancsak kérdésre Szijjártó Péter megerősítette: nincs semmi meglepő abban, hogy az Elios Zrt. ügyét a választási kampányban kiszivárogtatták. Az a helyes, ha mindenki marad a tényeknél, és nem “politikai hisztériakeltésre” használja fel ezt az ügyet – vélte. Hozzáfűzte: ez politikai botránykeltés, “egyértelmű beavatkozási kísérlet a magyar választási folyamatba”, nem ez az első ilyen kísérlet, és valószínűleg nem is az utolsó.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek