2018. június 18., hétfő
Arnold, Levente

Belföld

Szijjártó Péter: A magyar gazdaság jövője az autóiparon múlik

A magyar gazdaság jövője azon múlik, hogy az új korszakába lépő autóipar az új ipari forradalom vezető ágazataként továbbra is hozzájárul-e a belföldi növekedéshez – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a Continental új debreceni beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.

A tárcavezető ismertette, hogy a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója zöldmezős beruházással 7 ezer négyzetméteres járműelektronikai alkatrészeket gyártó üzemet hoz létre a hajdú-bihari megyeszékhelyen.


Közölte, a 100 millió euró értékű és 450 új munkahelyet teremtő beruházást – magas hozzáadott értékére tekintettel – a kormány 10,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az elmúlt években kormányzati segítséggel megvalósuló beruházásoknak köszönhetően Debrecen már nem csupán lélekszámával, hanem gazdasági erejével is a régió egyik jelentős ipari központjának számít.


José Avila, a Continental igazgatótanácsi tagja közölte, hogy a beruházáshoz a kiváló infrastruktúra és a jól képzett munkaerő miatt választották Debrecent. Az építkezés az év második felében kezdődik, az új üzemben mechatronikai termékek, szenzorok, váltóművezérlő egységek készülnek majd – tette hozzá.

José Avila felidézte, hogy a Continental 27 éve van Magyarországon, 6 gyárat és egy kereskedelmi központot üzemeltetnek 8 ezer munkavállalóval. Az 55 országban 230 ezer embert foglalkoztató vállalat globális árbevétele tavaly elérte a 44 milliárd eurót, iparágai közül az elektronika termelése bővül a leggyorsabban – közölte.

Papp László, Debrecen polgármestere ismertette, hogy 2014 óta a városba 23 beruházás és csaknem 200 milliárd forint működő tőke érkezett, ezért az elmúlt 4 évet rég nem látott fejlődési korszaknak nevezte. Debrecent immár Barcelonához, Bordeaux-hoz vagy Birminghamhez hasonlóan vonzó befektetési célpontként emlegetik külföldön – tette hozzá.

A város vezetője szerint a Continental új beruházása – amely a legnagyobb az elmúlt évek projektjei közül – új korszakot nyit a város történetében, ezért a helyi képzéseket is a vállalat igényeinek megfelelően alakítják át. A fiatalok elvándorlásának megakadályozása érdekében Debrecen azt szeretné, hogy a Continental új üzeme sikeres legyen és minél több új munkahelyet teremtsen – hangsúlyozta.

Kapcsolódó Cikkek

  • Óriási fejlesztést jelentett be Szijjártó Péter

    Óriási fejlesztést jelentett be Szijjártó Péter

    A kormány 2022-ig 4000 milliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre az ország logisztikai pozíciójának erősítése érdekében – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a V4 elnökség keretén belül rendezett V4 Logisztikai Fórumon.

  • Migránsokkal árasztaná el Európát Brüsszel

    Migránsokkal árasztaná el Európát Brüsszel

    Állandó, felső korlát nélküli kötelező kvótát akar bevezetni az Európai Parlament – derült ki abból az Origo birtokába került feljegyzésből, amit az EP elnöke, Antonio Tajani készített a dublini reformmal kapcsolatban.

  • Rétvári Bence: Egyre kevésbé megterhelőek a lakhatási költségek

    Rétvári Bence: Egyre kevésbé megterhelőek a lakhatási költségek

    A legfrissebb Eurostat-adatok szerint 2012 óta 15-ről 9 százalék alá csökkent azon magyar háztartások aránya, ahol a lakhatás költségei a teljes bevétel több mint 40 százalékát teszik ki – nyilatkozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek.