2018. augusztus 20., hétfő
István

Egyéb V.kerület

Szolgálat, nem szolgáltatás

Százhúsz éve várja a belvárosi gyerekeket a Balaton Óvoda. Az évfordulót színes gálával ünnepelte az intézmény.

Angyalkert – ez volt a neve annak az óvodának (korabeli nevén: kisdedóvónak), amelyet Brunszvik Teréz grófnő 1824-ben Budán létrehozott. A csaknem kétszáz évvel ezelőtti esemény jelentőségét az adja, hogy az egész közép-európai térségben ez volt az első ilyen intézmény, amelyet aztán számos másik követett: az 1860-as évekre már nyolcvan működött Magyarországon.


A gálaműsorban az óvoda dolgozói, szülők és gyerekek közösen vettek részt
( Fotó: Sáfár Tibor)

Nem sokkal ezután kezdett működni Lipótvárosban a ma Balaton Óvodaként ismert intézmény, amely a Balaton és a Falk Miksa utca találkozásában, patinás belvárosi környezetben várja a gyerekeket – immár 120 éve. Az intézmény január 26-án az Aranytíz Kultúrházban színes gálával ünnepelte a kerek évfordulót.

Nagy Judit intézményvezető a pedagógiai munka küldetéséről beszélt
( Fotó: Sáfár Tibor)

– Mi, pedagógusok rendíthetetlenül hiszünk abban, hogy a munkánk szolgálat és nem szolgáltatás – fogalmazott köszöntő beszédében Nagy Judit intézményvezető.

Ennek a nevelésbe vetett hitnek köszönhető, hogy a Balaton Óvoda olyan intézmény, amelynek felnőtté cseperedő és szülővé érő egykori növendékei ragaszkodnak ahhoz, hogy gyermekeik is ide járjanak.

A gálaműsor báját is ez az összetartozás adta: a jelenetekben, zenés és táncos produkciókban a profi művészek mellett az óvoda dolgozói, növendékei és szülők is részt vettek.

Kapcsolódó Cikkek