EUR: 321,33 Ft
CHF: 284,66 Ft
2019. január 16., szerda
Gusztáv

Egyéb X.kerület

Táncra perdültek a sütiversenyen

Egyre népszerűbb a kőbányai idősek farsangi bállal ötvözött sütiversenye, ahol idén közel húsz versenyző mérte össze tudását.

Az önkormányzat zenés-táncos rendezvényén a zsűri a sörkifli lassú módra nevű különlegességet találta a legjobbnak, így Ürmös Lászlóné vehette át az első helyezettnek járó díjat dr. György István kormánymegbízottól.


Ürmös Lászlóné finomsága bizonyult a legjobbnak

Nehéz volt dönteni az édességek között

Már harmadik alkalommal hirdetett a városrész vezetése a kőbányai nyugdíjasok részére sütiversenyt, amelyet ezúttal is zenés-táncos farsangi bállal kötöttek egybe. A megjelenteket dr. György István kormánymegbízott köszöntötte, aki elmondta, örömteli, hogy az önkormányzat vezetői odafigyelnek a kerületben élő idősekre, és aktívan tartják velük a kapcsolatot. Mint mondta, fontosak az ilyen alkalmak, ahol a szépkorúaknak lehetőségük nyílik találkozni egymással. Ez mindjárt meg is mutatkozott, hiszen amíg a Gyarmati Károly mestercukrászból, Weeber Tibor és Pap Sándor alpolgármesterekből és a Kőrösi Kulturális Központot vezető Győrffy Lászlóból álló zsűri az illat, a látvány, a különlegesség és az ízhatás szempontjai szerint értékelte a finomságokat, addig a zenés műsor alatt több tucat pár perdült táncra a KÖSZI parkettjén. A versenyen, ahová idén első ízben cukor-, glutén- és laktózmentes pályaművek is érkeztek, a zsűri Ürmös Lászlóné sörkiflijének adta a legtöbb pontot, míg a második helyezettnek járó díjat Kecse Gézáné vihette haza a kakaós krémesért, a harmadik helyezést pedig Bölcskei Sándorné Ani vehette át a cifrázott túróroládért. A 19 különböző finomságot végül mindenki meg is kóstolhatta.

Táncos buli kerekedett a farsangból

Kapcsolódó Cikkek

  • Hurrá, havas új év!

    Hurrá, havas új év!

    Havazással köszöntött be az új év első hétvégéje. A Normafán és a budai hegyekben megjelentek a környéken élő családok, előkerültek a szánkók és a csúszkák, de volt, aki egyszerűen túrázni ment fel a hegyekbe, hogy a csodálatos tájban gyönyörködve tegyen kirándulást.

  • Jégtáncoljunk!

    Jégtáncoljunk!

    Egészen február végéig várja a téli sportok kedvelőit Csepel jégpályája a Szent Imre téren, amelyet a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Team Passion jégtáncszakosztálya tagjainak produkciójával nyitottak meg.

  • Sziesztakorizás

    Sziesztakorizás

    Február végéig várja a jégkorcsolyapálya a Szieszta Pontra látogató kicsiket és nagyokat. A téli sportot kedvelő kerületi lakosok hétfőtől vasárnapig 8–14 óráig, valamint 15–20 óráig tudják használni a jégpályát.