2018. október 17., szerda
Hedvig

Egyéb Zalaegerszeg

Tankcsapda: Béoldal turné a Kereszturyban

Ismét jönnek a tankok, a rendhagyó koncertsorozat hetedik állomásaként, a Béoldal Turnén egyetlen közismert nótát sem fognak játszani. Vitathatatlan, hogy a debreceni rockbanda mára a műfaj magyarországi éllovasa lett. A repertoárban az élőben még soha vagy 1989 óta csak nagyon ritkán játszott számok szerepelnek, Lukács László frontember szerint a dalválasztás a Tankcsapdát jól ismerők és a ritkaságokat kedvelők számára igazán különleges élményt jelent majd.

– Új oldalatokat szeretnétek megmutatni?


– Nem, magunkat. Lesz egy-két olyan dal a műsorban, amely valaha már elhangzott, ám a többségük eddig nem kapott teret, de a legismertebb Tankcsapda-számokat egészen biztosan nem játsszuk. Aki ismeri a zenekart, az tudja, hogy szeretünk olyan dolgokat csinálni, amelyek nem szokványosak. Bármiben. Egy átlagos gondolkodású zenekarnak felállna a szőr a hátán az ötlettől, és eszébe sem jutna olyan bulira elindulni, ahol deklaráltan nem játssza a legismertebb slágereit. Mi most szándékosan ezt csináljuk, feszegetjük a saját határainkat. A viccet félretéve, ezek azok a dalok, amelyeket eddig csak a kimondottan kemény magos Tankcsapda-rajongók ismertek, tehát nem kaptak kiemelt figyelmet.

Lukács Laci 1989-ben alapította a debreceni rockbandát Fotó: Tankcsapda archív

– És mi lesz a nem „kemény” rajongókkal?


– Kétségtelen, hogy sokszor egy csomó olyan ember is megjelenik a koncerteken, akik csak felszínesen ismernek bennünket, maximum egy-két dalunkat, és ezt természetesen nem negatívumként mondom róluk. Egy átlagos bulin nem nagyon jut lehetőség arra, hogy ha csak egy dal erejéig is, de megvillantsunk egy ismeretlenebb nótát, mivel azt kiszorítják az elvárt kedvencek. Nos, összefoglalva, ez a mostani koncertturné elsősorban azoknak az embereknek szól, akik a csapatot, a munkásságát az átlagosnál sokkal jobban ismerik, azaz a „B” oldalunkat is. Ezek a dalok semmivel sem rosszabbak, gyengébbek, mint a videóklipekkel „megtámogatott”, időnként  a rádióban, tévében is felbukkanók, ha nem lennének jó számok, akkor annak idején lemezre sem kerültek volna. Azaz a zenekarnak egy másik aspektusát fogjuk megmutatni, azt, hogy a közismert Tankcsapda-számok mellett van rengeteg olyan dal, amely megszerethető, ha eljut a hallgatókhoz.

Egyedi dalszövegeiknek köszönhető a siker Fotó: Tankcsapda archív

– Még az is lehet, hogy valamelyik slágerré válik?

– Adott esetben elképzelhető, hogy megragadnak majd az emberekben, vagy akár később a műsorainkba is beillesztjük. De nem az a célja a koncertsorozatnak, hogy a régi dalokból új slágereket gyártsunk, egyszerűen csak szeretnénk a zenekarnak egy olyan oldalát megmutatni, amely mindig is jellemző volt a Tankcsapdára. Itt nem arról van szó, hogy retró vagy visszaemlékező turné lesz, vagy hogy régi számokat fogunk játszani, hiszen újak is lesznek – nem is kevés –, hanem az a lényege, hogy a teljes 30 éves életművünkből válogattunk. Fizikai korlátok határozzák meg, hogy a koncerteken hány dalt tudunk eljátszani, hiába szeretjük a többit is. Most lesz rá lehetőségünk!

– Marad a kemény stílus, vagy picit puhábbak, líraibbak lesztek?

– A zenekarnak mindig volt egy lírai oldala, a kezdetektől fogva, ahogy minden embernek vannak jó és rossz napjai, vidám és szomorú pillanatai, így nekünk is voltak keménykötésű, odamondogatós, érzelmekkel teli pillanataink. Úgyhogy a Tankcsapda életében a líra a legelejétől fogva jellemző volt. Az pedig, hogy a kevésbé ismert számokból összeállított koncerten mennyire lesznek jelen lírai vagy kemény dalok, azt mindenki eldöntheti, aki eljön.

Kapcsolódó Cikkek

  • Innovációs stúdiót alakított ki a LEGO a Nyíregyházi Egyetemen

    Innovációs stúdiót alakított ki a LEGO a Nyíregyházi Egyetemen

    “Csak úgy tudjuk kiszolgálni a Magyarországon működő vállalkozások folyamatosan változó munkaerőigényét, ha közben az oktatás is változik. Ebben mutat kitűnő példát a Nyíregyházi Egyetem (NYE) és a LEGO együttműködése” – mondta Pölöskei Gáborné, a Pénzügyminisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerdán a Nyíregyházi Egyetemen kialakított LEGO Education Innovation Studio átadásán.

  • Urmánczy szobor a Daru-dombon

    Urmánczy szobor a Daru-dombon

    Felavatták az erdélyi származású Urmánczy Nándornak állított emlékművet a csepeli Daru-dombon.  A néhai országgyűlési képviselő társaival száz éve, 1918-ban alakította meg a Székely Nemzeti Tanácsot Erdély és Magyarország területi integritásának megőrzéséért, de a Védő Ligák Szövetségének alapítása is az ő nevéhez fűződik.

  • Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Mostantól korszerűsített és bővített betegfelvételi központ fogadja a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet épületébe érkezőket. A fekvő- és a járóbetegek felvételének szétválasztásával gyorsabb lesz a regisztráció, és csökken a várakozási idő.