2018. október 20., szombat
Vendel

Egyéb XXI.kerület

Új református templom épül a Dinnyehegyi úton

Hálaadó istentisztelet keretében egy új református templom alapkövét helyezték el Soroksár-Újtelepen, a Dinnyehegyi úton. Kiss László református esperes azt emelte ki, hogy Krisztusra alapozva épül az egyház és hoznak létre egy új keresztény templomot Soroksáron, miközben Nyugaton sorra bezárják vagy mecsetté alakítják őket. Németh Szilárd országgyűlési képviselő a közelmúltban Kolozsváron eltemetett Kallós Zoltán emlékét idézte, akinek a szellemében cselekednek most Soroksáron.

– Ma itt, Soroksáron, a református templom alapkőletételénél Kallós Zoltán szellemében megvalljuk hitünket, vállaljuk az építkezés kemény szellemi és fizikai munkáját, hiszünk a jövőnkben, azt akarjuk, hogy a tudatosan és büszkén vállalt gyermekeink, unokáink is megtölthessék keresztény élettel Isten házát. Magyar Magyarországot akarunk építeni a velünk élő nemzetiségekkel együtt, így a soroksári svábokkal is közös egyetértésben – fogalmazott Németh Szilárd. Csepel és Soroksár országgyűlési képviselője hozzátette, a reformáció nem pusztán a XVI. század emléke, hiszen Európa ma is számtalan problémával néz szembe. A reformáció egyházainak most is vannak üzeneteik a kontinens és Magyarország számára.


– Fontos üzenete van annak, hogy ma, amikor tőlünk nem messze keresztényeket ölnek meg és templomokat rombolnak le, Magyarországon új templomok épülnek, ahogy Soroksáron is. Hiszem, hogy a magyarság megmaradásának egyik elengedhetetlen feltétele a keresztény értékek megőrzése. Úgy gondolom, hogy Európában is azon országoké a jövő, amelyeknek erős hitbéli, nemzeti és családközpontú önazonosságuk van.

Németh Szilárd nagyon fontosnak tartja a keresztény egyházak szerepét a jövőben (Fotók: csepel.hu)


A templom kórusa énekelt az ünnepi istentiszteleten

A hívek is részt vettek az alapkő-letételen

Kapcsolódó Cikkek