2018. október 20., szombat
Vendel

Belföld

Varga Mihály: A KSH-számokban is látszik a csok hatása

A lakásépítések tavalyi jelentős bővülésében már látszik a 2016-ban elindított családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatása – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán pénteken, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait értékelve.

A KSH jelentése szerint 2017-ben 44 százalékkal több lakás épült, mint az előző évben.


Az emelkedő keresetek megteremtették annak lehetőségét, hogy több család jusson újépítésű lakáshoz, házhoz, amit a hitelezés bővülése is segített. Jelentősen megnőtt a lakásvásárlásra, lakásépítésre felvett hitelállomány – tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály kedvezőnek nevezte, hogy 38 ezerre nőtt (több mint 20 százalékkal emelkedett) a kiadott lakásépítési engedélyek száma 2017-ben, mint mondta, így idén is folytatódhat a lakásépítések számának emelkedése.


A kormány kész arra, hogy folytassa a lakástámogatási programot, amelybe még több család tud bekapcsolódni, köszönhetően a növekvő béreknek – fejtette ki a miniszter.

Varga Mihály bízott abban, hogy a magyar építőipar képes lesz a bővülési ütem gyorsítására, ennek érdekében pályázatot hirdettek az építőipari cégeknek technológiai fejlesztésekre, gépbeszerzésekre. Az elbírálások folyamatban vannak – mondta.

A nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott, szeretnék 40 ezer közelébe növelni a megépített lakások számát a következő években, ez jelentené a teljes hazai lakásállomány 1 százalékát.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek