2018. augusztus 22., szerda
Menyhért, Mirjam

Belföld

12 pontot javasol Szijjártó az ENSZ-nek

Tizenkét pontos javaslatot fogadott el a kormány az ENSZ migrációs csomagjáról, és ezt nyújtotta be az ENSZ-közgyűlés elnökének – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Századvég Alapítvány által Magyar érdek – Az ENSZ migrációs egyezményének kihívásai címmel rendezett nemzetközi konferencián tartott nyitó előadásában.

Nekünk a biztonság az első címmel 12 pontos javaslatot fogadott el a kormány – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szerinte a javaslat célja, hogy a jövőben is garantálni tudják a magyarok biztonságát, és kiemelte, hogy ha ezek a pontok nem kerülnek be a csomagba, Magyarországnak nem áll módjában támogatni az elfogadását.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszte
MTI Fotó: Kovács Tamás

1. Az ENSZ szerint a migráció jó és megállíthatatlan. Magyarország szerint a népvándorlás rossz és veszélyes.

2. A nemzetközi együttműködéseknek azt kell célul kitűzniük, hogy a migrációt és a migránsokat megállítsák.


3. A migrációhoz való jog nem alapvető emberi jog.

4. A migráció senkinek sem jó: sem a migránsoknak, sem a bevándorlók útjába eső országoknak (így Magyarországnak), sem a befogadó országoknak.

5. Az ENSZ ismerje el, hogy mindenkinek joga van a saját hazájában békében élni. Ha ez nem lehetséges, akkor pedig ahhoz, hogy a lehető legközelebb maradhasson, amíg vissza nem tud menni a hazájába.

6. Az ENSZ számolja fel az embercsempész-hálózatokat.

7. Minden országnak joga van eldönteni, hogy kit fogad be és kikkel akar együtt élni.

8. Az ENSZ támogasson minden országot hagyományai és társadalmi berendezkedése megőrzésében.

9. A népességcsökkenésre és a munkaerőhiányra nem megoldás a migráció.

10. Fontos a határok védelme, és ebben az ENSZ-nek is segítséget kell nyújtania.

11. Az illegális határátlépés súlyos bűncselekmény, amelyet büntetni kell.

12. Az ENSZ migrációs csomagja semmilyen jogi kötelezettséget nem róhat a tagállamokra.

 

 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Horror áron lehet albérletet találni

    Horror áron lehet albérletet találni

    Jó ideje tart az ingatlanárak folyamatos emelkedése, Budapesten már csak elképesztően drágán lehet lakást kivenni. Rossz hír ez az egyetemistáknak, akik a nemrég kihirdetett felvételi ponthatárok után albérletkeresésbe kezdtek.

  • Lovasparadicsom nyílt Szilvásváradon

    Lovasparadicsom nyílt Szilvásváradon

    Közép-Európa legújabb és legmodernebb lovasközpontját adták át a hétvégén Szilvásváradon a Kincsem Nemzeti Lovasprogram legnagyobb vidéki beruházásaként.

  • Szél Bernadett mindenről lemondott

    Szél Bernadett mindenről lemondott

    A párt társelnöki tisztjéről és az LMP parlamenti képviselőcsoportjának vezetéséről is lemondott Szél Bernadett – értesült a borsod24.

  • Hatezerért futtatta unokáját a nagymama

    Hatezerért futtatta unokáját a nagymama

    Nemi erkölcs elleni bűncselekménnyel vádolnak egy Tisza menti községben élő nagymamát, aki 15 éves unokája szexuális szolgáltatásaiért cserébe pénzt kért egy idős embertől – írta az Origo.