EUR: 321,20 Ft
CHF: 281,49 Ft
2018. november 17., szombat
Gergő, Hortenzia

Belföld

A klímakatasztrófa már nem a jövő, hanem a jelen

A Brazíliavárosban rendezett Víz Világfórum második napján, kedden Áder János köztársasági elnök felvetette, hogy a klímakatasztrófa már nem a jövő, hanem a jelen.

A köztársasági elnök erről a “Víz és finanszírozás” című tematikus ülésen beszélt. Hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a fenyegető vízproblémák – a vízszennyezés, az elsivatagosodás, a tisztítatlan szennyvíz – miatt évente, a világ szintjén 600 milliárd dollárt kellene költeni új technológiák bevezetésére.


A vízzel kapcsolatos katasztrófák ma még kevesebb kárt okoznak évente, de ha a fejlesztések elmaradnak, akkor néhány év múlva a katasztrófák már többet fognak felemészteni, mint évi 600 milliárd dollár – mondta Áder János. Hangsúlyozta, hogy a víz ezért mára élet-halál kérdéssé vált, a klímakatasztrófák pedig már nem a jövő jelenségei, hanem a jelené.

Áder János hétfőn érkezett a nyolcadik Víz Világfórumra, Brazíliavárosba. Beszédet mondott a megnyitó ceremónián, és találkozott Michel Temer brazil elnökkel is.


Beszédében emlékeztetett arra, hogy az adatok drámai képet mutatnak: ötből két ember a Földön már napjainkban is vízhiányos régióban él. Emellett 2,1 milliárd ember kénytelen szennyezett vizet fogyasztani, 4,5 milliárd ember – az emberiség kétharmada – szennyvizének kezelése nem megoldott. A szennyvíz 80 százaléka napjainkban is tisztítatlanul kerül vissza a természetbe. Az 1990 óta bekövetkezett ezer legpusztítóbb természeti katasztrófa 90 százaléka vízzel összefüggő volt – hangsúlyozta.

Áder János arról is szól, hogy a víz a gazdaság “hajtóereje”. Ha “jól gazdálkodunk vele, hosszú távon is a jólétet gyarapítja”, rossz döntésekkel viszont növekedés helyett 2050-re a világ különböző régióiban akár 14 százalékos GDP-veszteséggel is számolni lehet.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám

    Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám

    Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám a médiatanács által elfogadott tanulmány szerint – közölte Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatóság az MTI-vel pénteken.

  • Rippl-Rónai egyik portréja kelt el a legmagasabb áron

    Rippl-Rónai egyik portréja kelt el a legmagasabb áron

    Rippl-Rónai József Kékruhás lány virágos kalapban című festménye 75,6 millió forintért kelt el a BÁV kétnapos őszi aukcióján, amelyen a festmények mellett műtárgyakat és ékszereket kínáltak az érdeklődőknek.

  • Tarlós: Körülbelül ezermilliárdot jelent a fővárosnak a kormányfővel megkötött megállapodás

    Tarlós: Körülbelül ezermilliárdot jelent a fővárosnak a kormányfővel megkötött megállapodás

    Körülbelül ezermilliárd forintot jelent Budapestnek az Orbán Viktor miniszterelnökkel szombaton aláírt – a főváros és a kormány együttműködéséről szóló, 15 pontból álló – megállapodás, amelynek része a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) létrehozása is – mondta Tarlós István főpolgármester a testület megalakulását követő budapesti sajtótájékoztatón.

  • Kiváló a magyar hal minősége

    Kiváló a magyar hal minősége

    Kiváló a Magyarországon termelt, kifogható és elfogyasztható halak minősége a sajtóban sugalmazott álláspontoktól eltérően – közölte Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke pénteken az MTI-vel.