2018. augusztus 16., csütörtök
Ábrahám

Belföld

A kormány a külhoni közösségekben a gyarapodást kívánja ösztönözni

A magyar kormány és a Nemzetpolitikai Államtitkárság a külhoni közösségekben a gyarapodást kívánja ösztönözni, hátországként támogatni – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön a muravidéki Szentlászlón, ahol ünnepélyes keretek között átadta az Alvarium Méhészeti Oktató és Látogatóközpont elnevezésű tájház főépületét.

Kiemelte: feladatuknak tekintik, hogy a Kárpát-medencében – így a Muravidéken is – a magyar közösségek gazdaságilag megerősödjenek. Szentlászlón sikerült egy olyan intézményt létrehozni közösen, amely megtartó erőként, az ott élők gyarapodását szolgálja majd.


Potápi Árpád János az MTI-nek elmondta: a külhoni magyar szakképzés éve keretein belül a jól képzett, felkészült magyar munkaerő megteremtését helyezték előtérbe, szakképző intézmények fejlesztésével és a szakképzésben részt vevő diákok képzésével. Emlékeztetett arra, hogy a program indulása óta 888 millió forint értékben 110 felszerelt tanműhely és tangazdaság létrejöttét támogatták. Az idén további 300 millió forintból folytatják a szakképző intézmények fejlesztését. A szentlászlói tájházra 85 millió forintot különített el a magyar kormány.

Az államtitkár szavai szerint ez a hely közösségi tér, amely lehetőség a muravidéki magyarság számára, lehetőség a szakmai hálózatépítésre, szakmai fejlődésre, arra, hogy a közösség megmutassa egyedülálló erőforrásait. A méhészet évszázados hagyományokkal rendelkezik a Kárpát-medencében, a magyarság európai uniós szinten is az elsők között van a méztermelésben. Potápi reményének adott hangot, hogy a most felavatott épület hozzá tud járulni a jövőben ehhez a sikerágazathoz.


Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke elmondta, hogy ez az első olyan létesítmény a dombvidéken, amely magyarországi támogatásból épült. Több célja is van, egyrészt segíti az itt élő közösség megmaradását, másrészt oktatási és turisztikai célokat is szolgál – mondta.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek