2019. október 18., péntek
Lukács

Belföld

A “Soros-szervezetek” vizsgálatát követeli a Fidesz

A Fidesz felszólítja a hatóságokat, hogy minden részletében vizsgálják ki a “Soros-szervezetek” Magyarország ellen irányuló tevékenységét – jelentette be a párt kommunikációs igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott: hangfelvétel bizonyítja, hogy ezek a szervezetek “egészen elképesztő módon” külföldi kormányokon és Magyarországon is tevékenykedő külföldi vállalatokon keresztül akarják zsarolni Magyarországot. Ezeknek a támadásoknak pedig az a céljuk, hogy Magyarországot meggyengítsék, és eltávolítsák a bevándorlás útjában álló magyar kormányt. Ugyanakkor gátlástalanul veszélyeztetik magyar emberek tízezreinek a munkahelyét – tette hozzá.


A The Jerusalem Post című izraeli lap közölt egy, a Magyarország elleni tevékenységet bizonyító hangfelvételt – folytatta -, amelyen Dénes Balázs, a Polgári Szabadságjogok Szövetsége Európáért elnevezésű szervezet vezetője beszél. Egy másik “Soros-szervezet”, a Migration Aid egyik vezetője Siewert András pedig beismerte, hogy illegális adatgyűjtést folytattak a határzónában, a migránsok körében. Azt is elismerte, hogy Soros György kizárólag pénzügyi és politikai érdekből támadja Magyarországot – fogalmazott.

Ezért akarják az Orbán-kormány ellenében a bevándorláspárti ellenzéket hatalomra segíteni – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs.


Kérdésre válaszolva, az ellenzéki pártok egyeztetéseit kommentálva úgy fogalmazott, hogy az szánalmas, kicsinyes hatalmi osztozkodás.

Ez is azt mutatja: az ellenzék nincs abban az állapotban, hogy felelősségteljes politikát kínáljon Magyarország számára – mondta a kommunikációs igazgató.

Tovább cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • A magyar nemzetpolitika sikeres éveket tudhat maga mögött

    A magyar nemzetpolitika sikeres éveket tudhat maga mögött

    Sok sikert és eredményt ért el a magyar nemzetpolitika a határon túli nemzetrészekkel együttműködve az elmúlt években – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol előadást tartott a Pro Civis társulás által idén már kilencedik éve megrendezett Önkormányzati Szabadegyetemen.

  • Motoros halt meg az M5-ös autópályán

    Motoros halt meg az M5-ös autópályán

    Meghalt egy motoros, amikor összeütközött egy autóval az az M5-ös autópályán Csengele közelében pénteken délután, a sztráda Röszke felé vezető oldalát lezárták – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

  • Átadták az Oroszlány és Tatabánya közötti kerékpárutat

    Átadták az Oroszlány és Tatabánya közötti kerékpárutat

    Átadták pénteken azt az 1,2 milliárd forintos beruházással megépült 13 kilométeres kerékpárutat, amely Kecskéden és Környén át összeköti Oroszlányt és Tatabányát, valamint lehetőséget teremt a majki kamalduli kolostor elérésére is.