2018. augusztus 15., szerda
Mária

Egyéb Zalaegerszeg

A visszaútra nem vett jegyet

Vonzotta az ismeretlen világ, az idegen kultúrák megismerése, gyógytornászként dolgozott Angliában és Norvégiában. A zalaegerszegi Marton Renáta 36 évesen erős, határozott jellemű, magabiztos nő, aki ha valamit akar, azt véghez is viszi.

Két éve döntött úgy, hogy hátizsákos turistaként, spórolt pénzéből, alig néhány ruhával négy hónap alatt bejárja a Távol-Keletet, eredeti célja Thaiföld, Kambodzsa, Vietnam, Laosz és Indonézia (Bali) volt. Csakhogy három hónap kintlét után Laoszban egy francia sráccal történt sorsszerű találkozás hatására – aki már négy éve kerékpárral járta a világot – döntött úgy, hogy biciklivel tér haza Szingapúrból Burmán, Vietnamon, Iránon át. Renáta 2017 decemberében érkezett vissza Zalaegerszegre.


– Mennyit változtatott rajtad a kétéves út?

– Elfogadóbb lettem, már nem félek semmitől, megtanultam, hogy a legjobban önmagamra számíthatok. Megannyi ország információs hurrikánja ömlött rám, eszméletlen mennyiségű befogadnivaló, ami egyszerűen feldolgozhatatlan ilyen rövid idő alatt. Tapasztalások, arcok, ételek, tájak, nevek, hangok, ízek, érzések kavalkádja. A hátizsákom tartalma limitált volt, két póló, egy pulóver, vékony nadrág, ilyesmik, de mivel a párás nyárba mentem, nem kellett sok ruha. Volt nálam víztisztító, amivel az ihatatlan csapvizet leszűrtem, így nem kellett fizetnem érte. Ételre is keveset költöttem, szerencsére nem vagyok annyira ínyenc, mivel ezeknek az országoknak a fő étele a rizs, sokszor ha nem kértem hozzá csirkét, csak szószt, fillérekből kijöttem. Minden országban azt ettem, ami volt.  Amikor még hátizsákos turistaként terveztem azt a négy hónapot, kiszámoltam, mennyit költhetek: naponta 3000-4000 forintot. Olcsó, ötdolláros hostelekben szálltam meg, emeletes ágyakon aludtam, kerékpáros időszakomban pedig elhatároztam, szállásra nem adok ki pénzt, maradt a sátor, a függőágy és a helyiek vendéglátása, ilyenkor maximum 1300 forintot osztottam be mindennap, de így is közel kétmillió forintba került az utazás. Az első négy hónapra fél éven át készültem, mit vigyek, milyen oltásokra van szükségem, mi a szokás az országokban, míg a kerékpáros időszak abszolút új volt. Addig azt hittem, a bicikli arra való, hogy ráülök, maximum elmegyek tejért a boltba, de a francia srác meggyőzött. Laoszból aztán elrepültem Balira, ott döntöttem el, hogy belevágok. Véletlenek nincsenek, egy egerszegi ismerősöm a neten összehozott egy Kuala Lumpur-i bicajossal, ő pedig egy malajziai szakival, aki új és régi alkatrészekből készítette el a kerékpárt.. Ez volt 2016 júliusában.


– Nem féltél, hogy nőként megerőszakolnak, kirabolnak?

– Nem féltem. Az itthon is megtörténhet. Természetesen értek atrocitások, tapogatások, de csak addig, amíg nem értettem meg, hogy ez abban az adott kultúrában hogy működik, és ahhoz a kultúrához képest akkor én nem voltam jó helyen. Mert egy olyan országban, ahol egy nő, törvényben leírtan, nem ülhet biciklire, ruhában kell mászkálnia, nyilván ez várható, tehát onnantól úgy öltözködtem, hogy ne látszanak a női formáim, inkább tűnjek 120 kilósnak. Iránban még a vízumhoz is kellett a hidzsáb, azaz a kendő. Akkor kezdtem forgalmas helyeken bringázni, és ott, ahol lehetőleg nem voltam feltűnő. Ám kaptam egy csomó házassági ajánlatot is.

– Kedvesek voltak veled a helyiek?

– Barátkozók. Bár sokakkal egymás nyelvét sem értettük, valahogy mégis megértettem, hogy mit akar mondani a másik. Ha rizsföldek mellett mentem el, rendszerint beinvitáltak az árnyékba és megkínáltak. Rengeteg meghívást kaptam a helyiektől, Indiában esküvőre is, aludtam a kunyhójukban – a legtöbbön nincs befedett ablak sem –, nekik megtiszteltetés volt, hogy velük vacsorázom vagy náluk alszom. Sokszor összevesztek rajtam a szomszédok. Legérdekesebb élményem az volt, amikor egy kis falu közepén egy hölgy elemlámpával egy kúthoz vezetett, és mutogatta, hogy mosakodjak meg. Nem tudtam, mi a szokás, ház meztelenre vetkőztem, és elkezdtem magam szappanozni, majd leborítani. Később értettem meg, hogy ott a nők úgy fürdenek, hogy törölköző van rajtuk és alányúlva tisztálkodnak. Mint ahogy a kis falucskák pottyantós WC-iben sincs papír, vízzel öblítenek le mindent. Természetesen nálam mindig volt papír. A nyugati és a keleti kultúra között az a különbség, hogy Ázsiában közösségben gondolkoznak, úgyhogy sokszor egy-egy „falu” vendége lehettem. Örülök, hogy valóban a helyi viszonyokat láthattam utazásom során, szervezett turistautazáson mindezt nem élhettem volna át.

Görögországon át hazafelé Fotó: Marton Renáta

Renáta sokszor függőágyban aludt Fotó: Marton Renáta

Iránban kötelezően viselte a kendőt Fotó: Marton Renáta

Indiai lányokkal Fotó: Marton Renáta

Indiában helyiekkel Fotó: Marton Renáta

Laoszban a helyiekkel Fotó: Marton Renáta

Balin a helyiekkel Fotó: Marton Renáta

Iránban egy tanyasi családnál járt, a férfi éppen hasist szív,ott a drog engedélyezett, a felesége imádkozik Fotó: Marton Renáta

Iránban egy mentőállomáson is aludt Fotó: Marton Renáta

Az a bizonyos bicikli Fotó: Marton Renáta

Kapcsolódó Cikkek

  • In memoriam Matus György

    In memoriam Matus György

    72 éves korában elhunyt Matus György, a Vörösmarty Színház művésze, aki 20 évig volt a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja.

  • Licitáljon, hogy segíthessen!

    Licitáljon, hogy segíthessen!

    A nyíregyházi Tomek Zoltán jól ismert a futball szurkolói körökben. A 42 éves kétgyermekes, súlyosan beteg édesapáért az elmúlt egy évben összefogott az egész magyar sporttársadalom.

  • Tíz éve jár a siker útján a Holdviola

    Tíz éve jár a siker útján a Holdviola

    A kétezres évek egyetlen miskolci zenekara a Holdviola, mely országosan is ismert és sikeres. Tízéves évfordulójukra készülve kerestük meg Farkas Pétert, a formáció vezetőjét, hogy beszéljen nekünk az indulásról, sikerekről és az elkövetkezendő időszak terveiről.

  • Cserkészek táboroztak

    Cserkészek táboroztak

    Láthatóan jó hangulatban telt a visegrádi négyek országaiból érkező cserkészek számára szervezett nemzetközi találkozó, amelynek Dunaújváros adott otthont.