2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

Belföld

Az egyik legfontosabb állomásához érkezett a gyermekvédelem megújulása

Megkezdődött az állami gondozott gyerekek korszerű körülmények közé helyezését célzó program utolsó fejezete, amellyel egyik legfontosabb állomásához érkezett a magyarországi gyermekvédelem megújulása – mondta Czibere Károly hétfőn Somogyváron.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a településen és a szomszédos Öreglakon épülő lakásotthonok bokrétaünnepségén azt mondta: az úgynevezett gyermekvédelmi kiváltásra szánt hatmilliárd forintnak köszönhetően 2020 elejére elérhető, hogy ne legyenek nagy, korszerűtlen, kollégiumszerű gyermekotthonok Magyarországon.

Kiemelt feladat a gyermekvédelemben dolgozó munkatársak megbecsülése is, a továbbképzésüket nyolcmilliárd, a vezetőképzést kétmilliárd, a lelki egészségüket, a kiégés megelőzését egymilliárd forintos program szolgálja – tette hozzá.

Kapcsolódó Cikkek

  • Közös európai harccsoportot hoznak létre a V4-ek

    Közös európai harccsoportot hoznak létre a V4-ek

    Közös európai harccsoportot hoznak létre a visegrádi négyek (V4), amely 2019 második felében kezdi meg működését – nyilatkozta a közmédiának Benkő Tibor a V4 tagországok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) védelmi minisztereinek csütörtöki szlovákiai biztonságpolitikai tanácskozását követően.

  • Csaknem másfél ezer céget megkárosító csalókat ítéltek el

    Csaknem másfél ezer céget megkárosító csalókat ítéltek el

    Az elsőrendű vádlottat 4 év, a másodrendű vádlottat 2 év 10 hónap börtönre ítélte csütörtökön a másodfokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék, mert 2011-ben csaknem másfélezer cégtől csaltak ki összesen több mint 40 millió forintot internetes telefonkönyv, illetve nyomtatott és CD formátumú kiadványok készítésére.