EUR: 322,77 Ft
CHF: 281,53 Ft
2018. október 20., szombat
Vendel

Belföld

Az elemzők szerint az építőipar idén 20 százalékkal bővülhet

Az építőipari termelés idén 20 százalékkal bővülhet, az adatokat ugyanakkor befolyásolhatja a tavalyi magas bázis – közölték az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott adataira.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzőjének kommentárja szerint az építőipari termelés januárban mért 43,2 százalékos emelkedése azt jelzi, hogy nagy lendülettel rajtolt az építőipar. A kimagasló növekedésben szerepe lehetett az enyhe januári időjárásnak is, amely kedvezett az építkezéseknek – tette hozzá.


Az elemző megjegyezte, hogy az épületek építésénél, ahol 48,4 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest, a lakásfejlesztések is hozzájárultak a növekedéshez, hiszen a fejlesztőknek is egyre fontosabb a 2019 végi határidő, amikor lejár a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfa hatálya. Ha az áfakulcs az eredeti szintre emelkedik vissza, akkor csak drágábban tudják eladni a lakásokat.

Németh Dávid arra is rámutatott, hogy hosszú idő után idén januárban több mint 30 százalékkal csökkent az egyéb építményekre kötött új szerződések volumene. Az elemző szerint az a kérdés, hogy az út-, vasút- és közműépítéseket magában foglaló egyéb építmények új szerződéseinél trendfordulót jelent a januári csökkenés vagy csak átmeneti visszaesésnek tekinthető. A korábbi hónapokban ugyanis rengeteg szerződést kötöttek, így az egyéb építményeknél a rendelésállomány közel 160 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ez pedig akár évekre előre is elég lehet – tette hozzá.


Horváth András, a Takarékbank elemzője kommentárjában arról számolt be, hogy az épületek építésénél mért emelkedés azt jelzi, hogy egyre jelentősebb volument képviselnek a piaci alapú lakásátadások a termelésben.

Hozzátette, az épületeknél kiugróan magas, 199 milliárd forintért kötöttek új szerződést a hónapban, így a szerződések állománya 465 milliárd forint volt, ami 23 százalékos éves növekedés. Az egyéb építmények (infrastruktúra, út, vasút) kategóriában pedig 75 milliárd forint értékű új szerződést írtak alá – mondta.

Közölte, a szerződésállományban további növekedés várható, mivel a kereslet továbbra is kiemelkedő a lakóingatlanok és az irodafejlesztések iránt egyaránt. A lakóingatlan fejlesztéseket a piaci kereslet mellett a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), illetve az újlakás áfa 2019 végéig fennálló 5 százalékos szintje is hajtja. Az elemző szerint az ágazatban tapasztalható lendület fenntartásáért az áfakedvezmény időbeni meghosszabbítására lenne szükség, hiszen a költségvetési többletbevétel már rövidtávon is meghaladja a kieső áfa mértékét.

Az építőipari szereplők jelentős hányadát tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) legfrissebb adatai szerint már több mint 1,5 millió négyzetméternyi ingatlan van kivitelezési fázisban, a beruházások értéke meghaladja a 680 milliárd forintot. Ez abszolút rekordot jelent, ezzel a volumennel a magyar lehet a régió legnagyobb ingatlanfejlesztési piaca – írta kommentárjában.

Horváth András megjegyezte, idén piaci becslések szerint 20-25 ezer lakás adhatnak át országosan, ami elmarad a lakásállományhoz mérten ideálisnak tekintett éves 40 ezres számtól, így van még tér a bővülésre a piacon.

Az elemző ismertette: jelenleg 322 ezren dolgoznak a szektorban, ez a szám némileg elmarad a válság előtti 330 ezer létszámtól, azonban a gépesítés foka jóval magasabb a építőiparban most, mint 10 éve, így nem is feltétlen szükséges ezt a létszámot elérni.

Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője kommentárjában arra figyelmeztet, hogy a több hónapos késések miatt a kivitelezők mintegy harmada jelentős kötbérfizetési kötelezettség elé néznek. Ráadásul az égető szakemberhiány miatt az állományukban egyre több a kevésbé képzett alkalmazott, akik viszont rosszabb minőségben dolgoznak, ezért ezeknek a cégeknek emiatt is bevételkieséssel kell számolniuk – tette hozzá.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek