EUR: 324,64 Ft
CHF: 279,34 Ft
2018. július 19., csütörtök
Emília

Belföld

Baloldali kampányokba tolták Czeglédyék a lopott milliárdokat

Több baloldali és függetlennek beállított képviselőjelölt választási kampányát is a Czeglédy Csaba-féle Human Operator szervezte és finanszírozta – pakolt ki a Pesti Srácoknak az ügy védett tanúja. A cég egyik korábbi alkalmazottja szerint Kész Zoltán veszprémi álfüggetlen jelölt kampányát teljes egészében Czeglédyék intézték iskolaszövetkezeti diákmunkások bevonásával.

Kiderült, ami már régóta sejthető. Egy – a Pesti Srácoknak megszólaló – egykori Human Operator-alkalmazott megerősítette: a cégből eltűnt milliárdokból több ellenzéki képviselőjelölt kampányát intézte a Czeglédy-féle iskolaszövetkezeti maffia. Mint ismert: a baloldal ügyvédjét, az MSZP-s, DK-s politikusokat rendszeresen képviselő Czeglédy Csabát tavaly nyáron gyanúsította meg a NAV, hogy bűnszervezetével több mint 6,3 milliárd forintnyi közpénzt tüntetett el az iskolaszövetkezetek és cége, a Human Operator bonyolult céghálóján keresztül.


Az azóta is előzetesben ülő ügyvéd szabadon engedéséért számos baloldali kezdeményezésű tüntetést szerveztek, Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára személyesen is elment a gyanúsított előzetes letartóztatásáról szóló tárgyalásra. Ráadásul a DK-elnök érdekeltségébe tartozó Altus Portfolio Kft. több alkalommal is több tíz milliós kölcsönt adott a Human Operatornak.

Czeglédy a jelek szerint nem csak pereket intézett a baloldalnak MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A most megszólaló tanú vallomása arra is rávilágít, miért tart ki a végletekig Czeglédy mellett a két baloldali párt. A férfi részletesen elmondja a videón, hogy a veszprémi Kész Zoltán annyira volt független jelölt a 2015-ös időközi választásokon, hogy kampánya teljes egészét Czeglédy Csaba irányította és finanszírozta, és „rejtélyes módon” sem az MSZP, sem a DK nem állított jelöltet vele szemben. A cég egykori alkalmazottja a Pesti Srácok videójában elmondja: a Human Operator több mint száz diákmunkást és felnőtt korú beszervezettet dolgoztatott Kész Zoltán sikere érdekében, akinek a tanú szerint pontosan tudnia kellett róla, hogy Czeglédy hogyan intézte az ő futtatását.


A tanú videóvallomása nem hagy kétségeket, pontosan elmagyarázza, hová kellettek a cégből eltűnt milliárdok Fotó: PestiSrácok

A diákoknak nettó ezerforintos, vagyis meglehetősen magasnak számító órabért fizettek, akik így nem nagyon kérdezték, hogy miért pártpolitikai feladatokra alkalmazzák őket. A mostani tanú megerősítette: a Human Operator erőforrásai, így a tőlük eltűnt 6,3 milliárd forint végül is baloldali kampánycélokat szolgáltak, több jelölt befuttatását is fizették, ráadásul egy korábban előkerült tanú is beszámolt már arról, hogy egy évvel korábban egy érdi MSZP-s jelölt kampányfeladatait is a Human Operator diákmunkásai végezték.

Kész Zoltán „függetlenségét” a Human Operator biztosította
MTI Fotó: Kovács Attila

 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Orbán Balázs: Működik a Modern városok, indul a Modern falvak program

    Orbán Balázs: Működik a Modern városok, indul a Modern falvak program

    A Modern városok program 200-nál több, már elindult projektjének háromnegyede tervezési, illetve kivitelezési szakaszban van, és jövőre indulhat a legkisebb települések népességmegtartó képességét fejlesztő Modern falvak program – mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

  • Az ENSZ migrációs csomagja nem képviseli az európaiak érdekeit

    Az ENSZ migrációs csomagja nem képviseli az európaiak érdekeit

    Az ENSZ globális migrációs csomagja nem az európai emberek, hanem a kibocsátó országok érdekeit képviseli – hangsúlyozta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

  • Idén eddig 851 millió forint tartozást engedett el az állam a gyermekek után

    Idén eddig 851 millió forint tartozást engedett el az állam a gyermekek után

    Idén minimum tízmilliárd forint áll rendelkezésre azon családok számára, ahol legalább három gyermek van és jelzáloghitel-tartozással rendelkeznek. Számukra januártól a harmadik gyerektől gyermekenként egymillió forintos kedvezmény jár a hiteltörlesztéshez, eddig már 851 családot támogatott így az állam – tudta meg a Magyar Idők.