2018. augusztus 15., szerda
Mária

Egyéb Szombathely

Burkolatcsere, lámpás kereszteződés, teljes körgyűrű

Több mint 700 millió forintból újul meg a Rohonci út, az újperinti Erkel és Külső-Pozsonyi út, valamint a Söptei úti körforgalom. A Rohonci út–Bartók Béla körút kereszteződésében lámpás csomópontot alakítanak ki, és tervben van a teljes körgyűrű kiépítése is – jelentette be sajtótájékoztatón Hende Csaba országgyűlési képviselő és Horváth László, a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatója.

Első osztályú, kétrétegű, 12 centiméter vastag burkolatot kap a város egyik legforgalmasabb pontja, a Rohonci út Deák Ferenc utcától a Perint-híd végéig tartó szakasza. Ilyen aszfalt kerül a Söptei úti körforgalomba is, az újperinti Erkel és Külső-Pozsonyi utakat pedig 5–10 centiméteres új burkolattal látják el. Szükség esetén kicserélik a szegélyeket, táblákat, és újrafestik a burkolatjeleket is. Régóta húzódó problémák oldódnak meg ezzel: a Rohonci utat a korábbi években többször javították már a közút szakemberei, ennek ellenére a burkolata sok helyen kritikus állapotban van.  Újperinten az egykori víz- és csatornabekötések süllyedése miatt sok a panasz az ott lakók részéről: az átvágásokon jelentős a teherforgalom zaja.


Hende Csaba és Horváth László a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Fotó: facebook

–  A beruházás 650 millió forintos hazai és további 70 milliós uniós forrásból valósul meg. A munkálatok a tervek szerint néhány hónapon belül megkezdődnek és még az idén befejeződnek. A Rohonci út rendbetételét csatornarekonstrukció is megelőzi majd – mondta Horváth László, a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatója. Hozzátette: országosan több mint 150 milliárd forintot fordítanak útfelújításokra hazai és uniós forrásokból. Vas megyében 15 útszakasz került bele a programba.

Így nézne ki a tervezett körgyűrű Fotó: facebook

– A város uniós forrásból teljesen megújítja a Rohonci út és a Bartók Béla körút kereszteződését – jelentette be Hende Csaba országgyűlési képviselő. Az Országgyűlés alelnöke hozzátette: a korábbi tervekkel ellentétben a szakértők véleményével teljesen összhangban nem körforgalmat alakítanak ki, hanem „menekülősávok” kiépítésével egy korszerűbb lámpás kereszteződést hoznak létre. Így a megnövekedett forgalom gyorsabban, gördülékenyebben haladhatna át a kereszteződésen. Hende Csaba szólt arról is, hogy a teljes, Szombathelyt elkerülő körgyűrű megépítése tehermentesíthetné a városi utakat. A tervek szerint a Csorna felől érkező 86-os úton a 87-es út kereszteződésétől a gencsapáti nagy körforgalomig vezetne az egyik elkerülő út, a másik pedig a séi körforgalomtól a Körmend, Szentgotthárd felé vezető 86-os útig tartana. –  A szakemberek szerint ehhez 14 milliárd forintra lenne szükség. Ha megválasztanak, ezért a nagy célért fogok küzdeni, dolgozni! – fogalmazott Hende Csaba.


Kapcsolódó Cikkek

  • In memoriam Matus György

    In memoriam Matus György

    72 éves korában elhunyt Matus György, a Vörösmarty Színház művésze, aki 20 évig volt a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja.

  • Licitáljon, hogy segíthessen!

    Licitáljon, hogy segíthessen!

    A nyíregyházi Tomek Zoltán jól ismert a futball szurkolói körökben. A 42 éves kétgyermekes, súlyosan beteg édesapáért az elmúlt egy évben összefogott az egész magyar sporttársadalom.

  • Tíz éve jár a siker útján a Holdviola

    Tíz éve jár a siker útján a Holdviola

    A kétezres évek egyetlen miskolci zenekara a Holdviola, mely országosan is ismert és sikeres. Tízéves évfordulójukra készülve kerestük meg Farkas Pétert, a formáció vezetőjét, hogy beszéljen nekünk az indulásról, sikerekről és az elkövetkezendő időszak terveiről.

  • Cserkészek táboroztak

    Cserkészek táboroztak

    Láthatóan jó hangulatban telt a visegrádi négyek országaiból érkező cserkészek számára szervezett nemzetközi találkozó, amelynek Dunaújváros adott otthont.