2018. október 20., szombat
Vendel

Extra

Csepregi Éva: Alig várom, hogy nagymama legyek!

Csepregi Éva 64 évesen kezdett új életet. Tizenöt év együttélés után, két éve szakított párjával és új otthont is vásárolt. Az énekesnő lapunknak elárulta, ő is nagyon vágyik egy unokára, főleg mert nem ismerhette a nagyszüleit. 

– Valamilyen szinten új életet kezdtem. Most már úgy érzem, teljesen beilleszkedtem az új otthonomba, befogadott a lakás szelleme. Nem vagyok nagyon spirituális alkat, de jó azért néha hinni az ilyenekben – mondta Éva.  A Neoton Família énekesnőjének 64 évesen is sikerült új életet kezdenie. Az elmúlt hónapokban beköltözött új lakásába, amit mostanra már igazi otthonná varázsolt, mindemellett folyamatosan dolgozik. – Rengeteg munka áll most előttem. Készülünk az októberi aréna- koncertre és a halmozottan sérült gyerekekért létrehozott alapítványunkkal is új projektbe kezdtünk, amiben Sasvári Sándor is a segítségemre lesz – tette hozzá Éva, aki a sok munka és változás mellett szeretne még egy dolgot: Nagyon vágyik már a nagymama szerepre, ugyanakkor nem akarja siettetni a fiatalokat. Az énekesnőnek híresen jó anya-fia kapcsolata van egy szem gyermekével, sőt fia párját, Emesét is sajátjaként szereti.


– Emese és Dávid összeillő páros és nagyon jól megvannak együtt. Még van idejük, de biztosra veszem hogy ő lesz a mennyem. Én már nagyon sokat gondolok az unokákra, alig várom, hogy nagymama legyek. Szoktuk is Dávid édesapjával mondani, hogy két ilyen szép embernek biztosan csodálatos gyermeke születik majd. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy nem sürgetem a fiamékat, és nem is akarok beleszólni a dolgaikba, mindig is irtóztam az ilyen anyukáktól. Dávidék még fiatalok, ráérnek tervezni – mondta Éva, aki magát egy igazi, kényeszetetős nagyinak képzeli el:

– Nekem sajnos nem voltak nagyszüleim, mert késői gyerek voltam és addigra meghaltak, így még inkább vágyom arra, hogy megadhassam a leendő unokámnak azt, ami nekem nem adatott. Biztos vagyok benne, hogy én egy nagyon kényesztetős nagymama leszek, olyan aki gondosan áthidalva a felelősséget – hogy az embernek az unokája és nem a gyermeke – sokkal könnyebben tanítja meg mindenféle dologra a kicsit. Vinném mindenhova: játszani, múzeumba, kirándulni, imádna nálam lenni, mert főznék neki jókat. Mindenre hajlandó lennék érte – osztotta meg velünk vágyait az énekesnő. Éva fia már egészen kicsiként belecsöppent a zene világába és szeretné ha unokája is megismerné ezt a hivatást.


– Dávid édesapja egy nagyon híres zeneszerző volt a nyolcvanas években Angliában, többek között ő írta a Japanese Boy című számot. Az apai nagyapa is zenész volt, így a fiam génjeiben kódolva van a muzikalítás. Kicsiként is vittem magammal fellépni, gyermekműsorokba és állandóan zenét hallgattunk. Az 1998-as koncertünkön Ádám – a Neoton Família gitárosa –  elkezdte tanítgatni Dávidot gitározni és olyan jó ritmusérzéke volt, mintha már évek óta csinálná.  Aztán hat évesen a szentendrei zeneiskolában dobolni tanult, ami azóta is az ő hangszere az együttesben. Konkrétan ő belecsöppent ebbe a világba. A leendő unokámnak is szeretném majd megmutatni milyen klassz dolog is létezni a színpadon.

Csepregi Éva, Lángosparti és sajtótájékoztató (Fotó: Máté Krisztián)

 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek