2018. augusztus 22., szerda
Menyhért, Mirjam

Egyéb XX.kerület

Dömötör Csaba: Csak veszíteni tudunk a bevándorláson

A pesterzsébeti Ady Endre Általános Iskolába is ellátogatott országjárása során Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a telt házas rendezvényen aláhúzta, van mit megvédenünk, hiszen a kormány a gazdaság többletforrásait a magyar családokra szeretné költeni, nem a bevándorlókra.

− Nekünk a család az első. Ezért döntöttünk az Európában is egyedülálló családi adózás bevezetése mellett. Ezzel több mint egymillió családnak nyújtunk jelentős segítséget. Ezek az intézkedések is hozzájárulhattak ahhoz, hogy javult a gyermekvállalási hajlandóság. Az is jó hír, hogy 2010-hez képest 40 százalékkal nőtt a házasságok száma − hangsúlyozta az államtitkár az Ady iskolában tartott előadásán, kiemelve, hogy a szocialista kormányok devizahitel-csapdába kergették a magyar családokat.


Dömötör Csaba emlékeztette a publikumot, milyen fejlődés tapasztalható 2010 óta az országban
(Fotó: Keresztesi Balázs)

− 2010 után kivezettük a devizahiteleket és új otthonteremtési program indult. A gyermekes családokat vissza nem térítendő támogatás, kedvezményes hitelprogram és csökkentett lakásáfa segíti. Ezek az intézkedések eddig már közel 70 ezer magyar családnak nyújtottak segítséget. A szocialista kormányok elvettek egyhavi nyugdíjat. 2010 után a kormány azt vállalta, hogy megvédi a nyugdíjak értékét. Ezt a vállalásunkat teljesítjük is. A gazdaság teljesítőképessége azt is lehetővé tette, hogy tavaly nyugdíjprémiumot, nyugdíj-kiegészítést és 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt adjunk az időseknek. Szintén segítséget jelent számukra a mindennapokban a legfontosabb élelmiszerek áfájának mérséklése, valamint a rezsicsökkentés is − emlékeztetett az elmúlt évek eredményeire. Felhívta a figyelmet, hogy 2010-ben csak 92 ezer gyermek étkezett ingyen, ma már félmillióan juthatnak térítésmentesen meleg ételhez.

− A gyermekétkeztetésre fordított összes forrás 2010 óta közel háromszorosára emelkedett. 2010 előtt a tankönyvek árai töretlenül emelkedtek, a tankönyvcsomag megvásárlása a családok számára óriási terhet jelentett. Ezzel szemben ma több mint egymillió gyermek kap ingyen tankönyvet. Azt szeretnénk elérni, hogy egyetlen gyermek se legyen az országban, aki azért nem jár iskolába, mert a szülei nem engedhetik meg maguknak.
Ha Magyarország bevándorlóország lesz, akkor ezek az eredmények veszélybe kerülnek. Ha bevándorlóország leszünk, akkor kevesebb energiánk és pénzünk lesz béremelésekre, munkahelyteremtésre és családtámogatásokra. Csak veszíteni tudunk a bevándorláson.


Kapcsolódó Cikkek