2018. augusztus 21., kedd
Sámuel, Hajna

Egyéb Nagykanizsa

Egy katona naplója

Újabb értékes kiadványt jelentetett meg az Együtt Kiskanizsáért Egyesület, ezúttal a Thúry György Múzeum és az önkormányzat támogatásával. Kulcsár György Egy katona emlékiratai című kötete személyes, de történelmi jelentőségű vallomás az 1940 és 1948 közötti időszakról.

A kiskanizsai származású Kulcsár György az unokája unszolására írta le az élményeit, aztán szerényen eltette a fiókba – árulta el Horváth Jánosné, az Együtt Kiskanizsáért Egyesület vezetője.


– Amikor 2006-ban elhunyt, a feleségétől megkaptam a feljegyzéseit, s olyan világ tárult fel előttem, amit mindenkinek olvasnia kell. A könyvvel így nemcsak rá, hanem a többi bajtársára is jó szívvel emlékezhetünk.

A könyv szerkesztői emlékeztetnek, a szovjetek leigázta Magyarországon nem lehetett szabadon beszélni az 1941-es Dnyeper-menti csatákról, a jó egy évvel későbbi doni hadműveletekről, az 1944-es kárpáti vagy erdélyi harcokról, a hazáért küzdött és elesett magyar honvédek megannyi tettéről.


Tisztelgés a hősök előtt – könyvbemutató a Magyar Plakát Házban (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

A könyvhöz fűzött történelmi magyarázatban az is olvasható: 1990 után, amikor ismét hősi halottnak nevezhették a hősi halottakat, bár egy vesztett háború részesei voltak, újra büszkék lehettek arra, hogy egykor magyar honvédegyenruhát viseltek. Előkerültek a szekrények, fiókok mélyéről a féltve őrzött, addig eltitkolt naplók, visszaemlékezések, s aki korábban nem készített memoárt, nekiállt papírra vetni élete egyik legfontosabb eseményének történéseit – úgy, ahogyan ő látta.

Kulcsár György is így tett, aki annak idején a nagykanizsai tüzéreknél szolgált, s két ízben is kikerült a harctérre. Először a 2. hadsereg kötelékében volt részese a Doni-tragédiának. A visszavonulás során lába elfagyott, s amikor felgyógyult, kiképző tiszthelyettesként szolgált. 1944-ben azonban ismét közvetlen részese lett a harcoknak: ezúttal a Kárpátokban, majd Budapest környékén. Budán esett szovjet hadifogságba 1945 januárjában, amit négy év hadifogság követett, embertelen körülmények között, még kényszermunkára is elhurcolták egy szénbányába.

Amikor hazatért, már az ’50-es években, megnősült, megtanult autót vezetni, s nyugdíjba vonulásáig gépkocsivezetőként dolgozott a Nagykanizsai Magasépítő Vállalatnál. 2002-ben verset írt a doni hadjárat 60. évfordulójára, amelyben megrázóan őszintén elevenítette fel emlékeit. Az egyik szakasz így szól: Elmúlt már hat hónap, nem jött a leváltás, / A helyzet úgy alakult, hogy nincs is rá kilátás. / Halálra ítélt a második hadsereg, / A keserves idő mint homokóra pereg.

Kapcsolódó Cikkek