2018. október 21., vasárnap
Orsolya

Extra

Egyre szürreálisabb az Oszter-ügy

Oszter Sándor régóta húzódó tárgyalása tegnap újabb fordulatot vett, hiszen a negyedrendű vádlott, K. Sándor visszavonta az eddigi vallomását a színész ellen, új vallomást tett, és elismerte: pszichés gondokkal küszködik, orvosi kezelésre szorul, és vélhetően skizofrén is. 

K. Sándor eddig azt állította, a színész által kért több millió forintot vesztegetés miatt adta. Most azonban úgy  vallott: az a pénz Oszter munkadíja volt, ami teljes jogon járt neki.


– Visszavonok mindent, amit Oszter Sándorról korábban mondtam. Csak a harag beszélt belőlem, mert gyűlölöm, amiért az alkohol rabjaként tönkretette a film imázsát, és nehezítette a munkát – vallotta K. Sándor, aki a bíróság számos kérdésére nem tudott válaszolni, sokszor zavartan, összefüggéstelenül beszélt, és még vádlott-társára is rákiabált.

Mint ismert, Oszter Sándor bírósági ügye lassan két éve húzódik, a színészt befolyással való üzérkedéssel vádolják. Az ügy iratai szerint Oszter Sándor és a többi vádlott a szökésben lévő híres fogathajtó üzletembernek, V. T. T.-nek összesen mintegy ötvenmillió forintért cserébe segítséget ajánlott, mondván, a férfi korábbi adócsalási ügyéből kimosdatják: megkennek bírókat, és megszerzik azokat az elmeorvosi papírokat, amelyekkel a férfi szabadlábon védekezhet.


– Átvágott egy álproducer. Az ügy negyedrendű vádlottja filmes szakembernek adta ki magát nekem. Ráadásul nem ő, hanem én fizettem neki másfél millió forintot egy ÁVH-ról szóló film forgatókönyvének jogaiért. A munka el is indult, azt ígérte, hogy ezt a pénzt visszakapom, és a munkámat is kifizetik. Ebből azonban semmi sem lett. Az álproducer időközben állítólag segíteni akart egy gazdag barátjának, aki ellen eljárás folyt. Pénzt kért ilyen-olyan jogcímen, később pedig csak úgy megnevezett embereket, köztük engem is, hogy benne voltunk a csalásban. (…) Ártatlan vagyok – nyilatkozta korábban Oszter az álproducerrel kapcsolatban. Az ítélethirdetés lapzártánkig nem történt meg.

További cikkek:

 

Kapcsolódó Cikkek