2019. március 18., hétfő
Sándor, Ede

Egyéb Miskolc

Elkezdődött a tartalékos katonák kiképzése

A múlt héten csaknem ötvenen ismerkedtek az elméleti és gyakorlati tárgyakkal. Aki elmúlt 18 éves, de még nem nyugdíjas, még mindig jelentkezhet tartalékos katonának. A tervek szerint 2026-ra a 16 borsodi járásban századnyi, vagyis 1600 tartalékos lesz bevethető rendezvényeken, ünnepségeken vagy akár katasztrófahelyzetben.

A résztvevők mindannyian tanulmányaik vagy munkájuk mellett vállalják, hogy segítenek a haza védelmében.
A Miskolci Egyetemen tartott nyílt órán Torma András rektor jogászként kiemelte, hogy az Alaptörvény 31. cikke értelmében minden magyar állampolgárnak kötelessége a hazát védeni. A rektor azt is mondta, hogy azért van szükség képzett tartalékosokra, mert országunkat csak mi magunk tudjuk megvédeni.


Tartalékos katonák gyakorolják a jármű átvizsgálást

Az önkéntesek felkészítése egészségügyi ismeretek, térképismeretek és alaki mozgások gyakorlásával kezdődött. Az önkéntes tartalékos katonai szolgálatot a Magyar Honvédség azért hozta létre, hogy rendkívüli állapot esetén vagy védelmi helyzetben kiegészítsék és tehermentesítsék a hivatásos és szerződéses állományt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Európai szaktekintélyek körében

    Európai szaktekintélyek körében

    Prof. Dr. Szécsi Gábor tanszékvezető egyetemi tanárt, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának dékánját március 2-án Salzburgban beiktatták az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia (EASA) tagjai közé.

  • Nem kell rongálni a Mecseket!

    Nem kell rongálni a Mecseket!

    Több százezres kárt tettek a Mecsekben azok a kirándulók, akik az erdei műtárgyakat dobták tűzre, ha épp szalonnázni volt kedvük. Ezt elégelték meg a Biokom emberei és álltak elő egy remek ötlettel.

  • A győzelem lesz a cél a First Fielden

    A győzelem lesz a cél a First Fielden

    Amerikában nem is olyan nagyon régen, a Super Bowl-lal befejeződött az ott oly nagyon népszerű amerikai futball bajnoksága, míg Magyarországon e honban rövidesen elkezdődik a verseny.