EUR: 315,87 Ft
CHF: 281,22 Ft
2019. március 26., kedd
Emánuel

Belföld

Fidesz: A “Soros-bérencek” a XV. kerületbe is migránsokat telepítenének

A Fidesz szerint a “Soros-bérencek” Budapest XV. kerületébe is migránsokat telepítenének, a városrész pedig földrajzilag és emberileg is nagyon ki van téve a betelepítésnek.

László Tamás fideszes országgyűlési képviselő az Adria utcai volt orosz kórház előtt demonstrációval egybekötött sajtótájékoztatóján azt mondta, arra szeretnék az akcióval felhívni a figyelmet, hogy ha április 8-án a DK-s Hajdu László kerülne hatalomra, akkor engedne a nyomásnak és megszavazná a kötelező, felső határ nélküli betelepítést.


Ezt László Tamás azzal támasztotta alá, hogy a XV. kerület rendelkezik a legtöbb lakóteleppel Budapesten, és nagyon sok a beépítetlen terület is. Példaként említette a Pólus Center és az Ázsia Center közötti területet, ahova Hajdu László konténervárost szeretett volna építeni, most pedig jó helyszín arra, hogy több ezer migránst telepítsenek oda. Azt mondta, a volt orosz kórház területén több olyan épület van, ahova viszonylag kis beruházással azonnal beköltöztethetőek lennének a migránsok.

A veszélyeztetettség személyi okai között az szerepel, hogy ha Hajdu László, és a mögötte álló Gyurcsány Ferenc és a “migránspártiak” végig tudnák vinni az elképzeléseiket, amelyeket már több helyen elmondtak. Ezek között az emberek között említette még Szél Bernadettet, Karácsony Gergelyt is, akiket “Soros-bérencnek” nevezett.


László Tamás szerint a harmadik indok a kerület kitettségének, hogy a kerület kétharmada lakótelep, és Európában a nagy migránsgócok szinte mindenütt a nagyvárosok külső részein lévő lakótelepekben vannak. Hozzátette: elég néhány családot betelepíteni, majd a környező lakók ennek hatására elköltöznek onnan.

Hangsúlyozta továbbá: a “Gyurcsány-párt” jelöltjei olyan embert szolgálnak, aki egyszer már tönkretette az országot, és ha tehetné, akkor ugyanott folytatná, ahol abbahagyta, de most már a Soros-tervet is végrehajtanák és betelepítenék a migránsokat – fogalmazott a politikus.

A demonstráción a résztvevők transzparensekkel tiltakoztak a betelepítések ellen. Ezeken egyebek közt az volt olvasható, hogy “Nemzetárulók”, “Nem kérünk belőlük!”, “Migránsmentes kerületet!”, “Ne hozzátok ide a terrort és a bűnözést!”.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Gigajátszótér épül a Ligetben

    Gigajátszótér épül a Ligetben

    Megkezdődik Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb játszóterének kivitelezése a Liget Budapest projekt keretében; az úgynevezett Nagyjátszótér több mint 13 ezer négyzetméteren kap helyet a park dél-keleti részén.

  • Hatalmas siker volt a TeSzedd!

    Hatalmas siker volt a TeSzedd!

    A március 18-24. között tartott idei TeSzedd! önkéntes szemétszedési akció sikere azt mutatja, hogy összefogott az ország egy tisztább környezetért – jelentette ki Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára.

  • Védett tanú azonosíthatta F. Haszant

    Védett tanú azonosíthatta F. Haszant

    Nyugati titkosszolgálatok információi mellett egy külföldi védett tanú vallomása alapján gyanítják a hatóságok, hogy a múlthéten Budapesten elfogott F.

  • Science Park épül Józsefvárosban

    Science Park épül Józsefvárosban

    Történelmi pillanatnak lehetünk tanúi, ugyanis egy Egészségipari-Biotechnológiai Science Park létrehozásáról kötött megállapodást Budapest három nagy egyeteme a VIII.