EUR: 322,67 Ft
CHF: 282,19 Ft
2018. október 22., hétfő
Előd

Extra

Fodor Zsóka: Keresek annyit, hogy kényelmesen éljek

Fodor Zsóka nagyon előrelátó az anyagiak tekintetében. Pályafutása alatt mindig arra törekedett, hogy legyenek tartalékai, amiből majd idősként tudja fizetni a gondozását. Zsóka gyerekkorában megtanulta, hogy csak magára számíthat, ezért is törekedett mindig az anyagi biztonságra.

– Kilencéves voltam, amikor a szüleim elváltak. Én az anyagiak miatt édesapámhoz kerültem. Vele albérletből albérletbe jártunk, nem volt egy biztos otthon az életemben. Akkor lett állandó lakhelyünk, amikor megismerkedett későbbi feleségével, akivel negyven évig éltek boldog házasságban. Az apukám nem nagyon törődött velem, csakis a párjával volt elfoglalva, meg sem kérdezte tőlem, hogy mi újság, kislányom? Nagyon haragudtam akkor a mostohaanyámra, mert apu miatta hanyagolt engem – idézte fel magányos gyerekkorát Zsóka, aki 14 évesen édesanyjához költözött, miután anyukája megbetegedett. – A szüleim válása elég hangos volt, így amikor apunál laktam, titokban szöktem el néha anyukámat meglátogatni, majd mikor kamaszként odaköltöztem édesanyámhoz, ugyanúgy titokban jártam apukámhoz. Aztán jó pár év után sikerült kibékítenem őket. Édesapám második feleségével is rendeződött a viszonyunk. Lehetőségeihez mérten próbált nevelni engem, megtanított a háztartási munkákra, mosni, vasalni – tette hozzá a színésznő. Zsóka bizonytalan gyermekkora miatt pontosan tudja, hogy csakis magára számíthat, éppen ezért élete során mindig arra törekedett, hogy megteremtse magának az anyagi biztonságot:


– Én az a típusú ember vagyok, aki szeret mindig előre gondolkodni. Szerencsémre a sorozatbeli ikonikus házmesterszerepemnek köszönhetően megismert egy egész ország, és keresett színésznő lettem. Most is rengeteget játszom, ami mind az akkori szerepem hozadéka. Nem tagadom, kerestem és keresek is annyit, hogy kényelmesen éljek. Ebből tudtam édesanyám mellé ápolót fogadni az utolsó éveiben, és ebből futotta a rengeteg utazásra is – mesélte a színésznő, aki annyira előrelátó, hogy már a visszavonulása utáni életét is megalapozta az évek során.

– Vettem Békéscsabán egy kis lakást, ahol majd a visszavonulásom után fogok élni. Mivel nincs gyermekem, aki gondozna, akárcsak anyukám mellé, én is fel fogok venni egy gondozót, aki majd ápol, ha arra kerül sor. Nem is értem azokat a pályatársaimat, akik azért sírnak, hogy kevés a nyugdíjuk. Miért nem akkor gondolkodtak az anyagiakon, amikor futott a szekér? Elismerem, hogy kevés az a pénz, amit most kapnak, de az akkori gázsijukból kellett volna félretenni és megalapozni a nyugdíjas éveiket.


Kapcsolódó Cikkek