EUR: 317,27 Ft
CHF: 279,84 Ft
2019. január 22., kedd
Artúr, Vince

Belföld

Hamis aláírások az LMP ajánlólevelein

Hamisított aláírásokat talált az LMP kisvárdai ajánlóívein a helyi választási bizottság (hvb), amely emiatt rendőrségi feljelentést tesz – közölte a bizottság elnöke vasárnap az MTI-vel.

Láczay György elmondta, a hvb két esetben talált az LMP ajánlóívein hamisított aláírásokat, amelyekről jegyzőkönyvet vett fel és határozatot is hozott. A bizottság okirat-hamisítás, személyes adatokkal való visszaélés és más bűncselekmények miatt hétfőn – ismeretlen tettes ellen – feljelentést tesz az illetékes rendőrkapitányságon.


A bizottság elnöke az MTI kérdésére elmondta, a hvb az LMP-s képviselőjelölt vonatkozásában “információkat kapott” arról, hogy a párt ajánlólapján valótlan aláírások lehetnek. Szavai szerint az egyik aláírás adatai között a hvb stábjában dolgozó egyik számlálóbiztos a saját nevét és aláírását találta meg, amit azonnal jelentett.

A hvb-tag nyilatkozata szerint az LMP-re nem tett ajánlást, majd az is kiderült, az íven lévő személyi adatai egyeznek ugyan a választói adatbázisban lévőkkel, ám aláírása hamis volt, keresztnevét a hamisító elírta – ismertette Láczay György.


A másik esetben egy választópolgár fordult általános kérelemmel a hvb-hez tájékoztatást kérve arról, hogy neve vagy adatai szerepelnek-e valamelyik jelölőszervezet ajánlóívén. A jelölőszervezetek ajánlóíveinek átvizsgálása után kiderült, az LMP egyik ívén rajta van a neve, amiről írásban tájékoztatták.

A választópolgár bejelentése szerint ő nem tett ajánlást az LMP-re, “ajánlásának” megtekintése után pedig azt közölte, hogy az íven nem az ő aláírása szerepel – mondta Láczay György.

A hvb elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, mindkét esetben egyértelmű volt, hogy az ajánlóíveket nem az érintett személyek írták alá. A feljelentés szövege már elkészült, azt hétfőn juttatják el a rendőrségre – tette hozzá.

Láczay György megjegyezte, az érintett ajánlásokat érvénytelenítette a választási bizottság, az LMP-s képviselőjelöltnek azonban így is sikerült összegyűjtenie az induláshoz szükséges 500 érvényes ajánlást.

A www.valasztas.hu oldalon olvasható adatok szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3-as számú, kisvárdai választókerületben induló LMP-s Makranczi Istvánt egyéni jelöltként pénteken vette nyilvántartásba a hvb, a döntés azonban még nem jogerős.

További cikkek:

 

Kapcsolódó Cikkek

  • Nyomoznak az MTVA-ban randalírozók ellen

    Nyomoznak az MTVA-ban randalírozók ellen

    Nem számítottak hivatalos személynek azok az ellenzéki politikusok, akik szabályosan megostromolták az MTV stúdióit múlt év decemberében, ezért ellenük és nem az őket az épületből eltávolító fegyveres biztonsági őrök ellen indít nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség.

  • Brüsszel pénzt adna Sorosnak

    Brüsszel pénzt adna Sorosnak

    Jogállamisághoz kötnék az uniós kifizetéseket, illetve rengeteg pénzt adnának civil szervezeteknek az Európa Parlamenti képviselők, akik mindkét indítványt megszavazták múlt csütörtökön.

  • Teljesen megújul a SOTE

    Teljesen megújul a SOTE

    Teljesen megújulhat a Semmelweis Egyetem – jelentette ki Merkely Béla, az intézmény rektora hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

  • Náci karlendítéssel pózolt Sneider neje

    Náci karlendítéssel pózolt Sneider neje

    Náci karlendítéssel köszöntötte a násznépet Sneider Tamás újdonsült, ügyvéd felesége, amikor 2016 nyarán a Jobbikot addig kiszolgáló jogász hozzáment “a néppártosodás ökléhez”, vagyis a Roy becenevű egykori szkinhedvezérhez, akinek a lagzin is ez a becenév állt az ültetőkártyáján.