2019. március 26., kedd
Emánuel

Egyéb Kecskemét

Hatalmas segítség az Erzsébet-utalvány

A kormány döntése szerint a jogosultak – a nyugdíjasok és a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott más ellátásban részesülők – tízezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak. A Magyar Posta Zrt. folyamatosan kézbesíti az Erzsébet-utalványokat a jogosultaknak, és mindent megtesz azért, hogy az érintettek a lehető leghamarabb megkapják.

Az utalványok a jövő év december 31-ig válthatók be
Fotó: Mészáros Diána

A borítékban négy 2000 forintos és két 1000 forintos címletű utalvány van. Az utalványszelvényeket középen, a perforáció mentén (a középen található olló jelzésnél) lehet szétválasztani.


Az utalványok a jövő év december 31-ig válthatók be, ezeket a belföldi jogosultak várhatóan április közepéig kézhez kapják. Azoknak, akiket nem magyarországi címen tartanak nyilván, szintén még áprilisban továbbítják. Azok pedig, akik 2018 márciusában még nem részesülnek ellátásban, mert ellátás iránti igényük elbírálása folyamatban van, azonban a nyugdíjfolyósító 2018 márciusában teljesít kifizetést a részükre, egy következő ütemben, várhatóan április-május hónapban kapják meg a nekik járó Erzsébet-utalványt.

– Hatalmas segítség ez nekünk, kisnyugdíjasoknak így húsvét tájékán. De nem csupán az ünnepekkor jön jól az Erzsébet-utalvány. Jólesik, hogy ránk, idősekre is gondol a kormány – mondta lapunknak Jakab Zoltánné nyugdíjas.

A nyugdíjasok a postástól személyesen vehetik át a küldeményt, de helyettük meghatalmazottjuk vagy közeli hozzátartozójuk is megteheti ezt. Ha a címzett, illetve az említettek nincsenek otthon, a címzett értesítőt kap arról, hogy küldeménye érkezett. Ezután tíz munkanap van arra, hogy az utalványokat ezzel az értesítővel átvegyék a címhez tartozó letéti postán.

Kapcsolódó Cikkek

  • Cipőfűzővel fojtotta meg élettársát egy rab

    Cipőfűzővel fojtotta meg élettársát egy rab

    Emberölés és fogolyszökés miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nagyecsedi férfi ellen, aki tavaly júniusban börtönbüntetését töltötte, de eltávozása alatt megfojtotta 19 éves élettársát – közölte a főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.

  • Hatvanmillió forintra bírságolták a Magyar Posta biztosítót

    Hatvanmillió forintra bírságolták a Magyar Posta biztosítót

    Összesen 60 millió forint bírságot szabott ki a jegybank a Magyar Posta biztosítóira: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyebek közt nyilvántartási, adatszolgáltatási, informatikai, ügyféltájékoztatási, panaszkezelési és a biztosítási szerződési feltételeket érintő jogsértések miatt hozott intézkedéseket és rótt ki bírságot a Magyar Posta Biztosító Zrt.