2018. augusztus 22., szerda
Menyhért, Mirjam

Belföld

Hazugságai miatt fenyegetőzik Karácsony

Nem cáfolta a Figyelő korábbi értesüléseit Karácsony Gergely, helyette inkább fenyegetőzni kezdett, ugyanis a Lap korábban megírta, hogy az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nem beszél semmilyen idegen nyelvet és a doktori iskolát sem fejezte be.

Karácsony Gergely a zuglói önkormányzat által támogatott rádióműsorban az őt bemutató a Figyelő által készített portré cikket magyarázta meg.


Zugló polgármestere Fiala János műsorában beszélt a róla szóló Figyelő-cikkről, amelyben szinte felvezetés és kérdés nélkül kezdtek bele a cikk, annak tartalma, szerzője és vélt informátorainak elemzésébe – írja a Figyelő.

A rádióinterjúban azt állította a politikus, hogy 2007-ben felvételt nyert az ELTE Politikatudományi Doktori Iskolájába és két évvel később már a politikai élet résztvevője volt, és emiatt nem fejezte be iskoláját. Azt viszont nem említette a politikus, hogy a Figyelő szerint Karácsony 2000-ben kezdte meg doktori képzését a budapesti Corvinus Egyetemen, ahonnan 2003-ban eltanácsolták, és csak ezek után jelentkezett az ELTE-re.


Karácsony egyébként egyetlen pontját sem tagadta a Figyelő cikkének, a szerkesztőségnek egyelőre helyreigazítási kérelmet nem küldött, inkább a szerzőt és az általa vélt informátorokat próbálta rossz színben feltüntetni, megfenyegetni. Ahogy fogalmazott: „Nagyrészt ugye én azt az elvet követem, amit Churchill mondott, hogy én sokszor visszanyelem a szavaimat és ez egy nagyon egészséges étrend. Úgyhogy én is úgy vagyok vele, hogy majd április 9-én lehet, hogy néhány dolgot elmesélek, de addig ez nem érdekes. De van egy másik, egy nem-politikus énem és ott azért húzom a strigulákat” –  olvasható a Figyelő oldalán.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Horror áron lehet albérletet találni

    Horror áron lehet albérletet találni

    Jó ideje tart az ingatlanárak folyamatos emelkedése, Budapesten már csak elképesztően drágán lehet lakást kivenni. Rossz hír ez az egyetemistáknak, akik a nemrég kihirdetett felvételi ponthatárok után albérletkeresésbe kezdtek.

  • Lovasparadicsom nyílt Szilvásváradon

    Lovasparadicsom nyílt Szilvásváradon

    Közép-Európa legújabb és legmodernebb lovasközpontját adták át a hétvégén Szilvásváradon a Kincsem Nemzeti Lovasprogram legnagyobb vidéki beruházásaként.

  • Szél Bernadett mindenről lemondott

    Szél Bernadett mindenről lemondott

    A párt társelnöki tisztjéről és az LMP parlamenti képviselőcsoportjának vezetéséről is lemondott Szél Bernadett – értesült a borsod24.

  • Hatezerért futtatta unokáját a nagymama

    Hatezerért futtatta unokáját a nagymama

    Nemi erkölcs elleni bűncselekménnyel vádolnak egy Tisza menti községben élő nagymamát, aki 15 éves unokája szexuális szolgáltatásaiért cserébe pénzt kért egy idős embertől – írta az Origo.