2018. augusztus 15., szerda
Mária

Sport

Ibrahimovic a Los Angelesben folytatja!

Amerikai sajtóértesülések szerint Zlatan Ibrahimovic kétéves szerződést kötött az észak-amerikai profiligában (MLS) érdekelt Los Angeles Galaxy labdarúgócsapatával. A hír napvilágra kerülését követően a Manchester United, a csatár klubja közölte, hogy szerződést bontott a játékossal.

Ibrahimovic Galaxyhoz igazolását a Los Angeles Times közölte, ezt azonban még nem erősítette meg egyik fél sem. Ugyanakkor csütörtök este előbb az MU adott ki közleményt a támadó távozásáról, majd Ibrahimovic közösségi oldalán köszönt el az angol klubtól.


Az már eddig is biztos volt, hogy a 36 esztendős svéd csatár a következő szezont már nem a Manchester United alkalmazásában tölti, miután José Mourinho vezetőedző még március elején úgy nyilatkozott, hogy a játékos az idény végén távozni fog.

Ibrahimovic 2016-ban szerződött a Vörös Ördögökhöz, és bár tavaly nyáron lejárt a szerződése, és úgy tűnt, el is hagyja az együttest, végül újabb egy évre aláírt. Tavaly áprilistól november elejéig térdsérülés miatt nem játszhatott, majd az év végén újra megsérült, azóta nem lépett pályára Premier League-meccsen.

A játékos úgy nyilatkozott, hogy bár 2016-ban lemondta a válogatottságot, ha felépül, akár a vb-n is játszhat. Korábban 116 összecsapáson 62 gólt szerzett svéd színekben.

Kapcsolódó Cikkek