EUR: 312,64 Ft
CHF: 275,62 Ft
2019. március 20., szerda
Klaudia,

Belföld

Ismét támadják Magyarországot a Soros Györgyhöz köthető szervezetek

Újabb romaügyi pert indított egy Soros Györgyhöz köthető hazai szervezet a magyar állam ellen. A módszerek már ismerősek, de kifejezetten furcsa indoklással találkozhatunk. Azt tartják ugyanis problémának, hogy a rossz életkörülményekre hivatkozva túl sok roma gyermeket emel ki a családjából az állam – olvasható a Figyelő legfrissebb lapszámában.

“Én nem tartom problémának, hogy nincs kiságy, kiskád, ilyesmi, mert ez az ő kultúrájuk. Ők így élnek évszázadok óta, így nevelik a gyerekeiket” – olvasható egy, a gyerekellátásban dolgozó munkatárs feljegyzésében, melyet az Európai Roma Jogok Központja (ERJK) által a magyar kormány ellen indított per kapcsán idézett az Abcug.hu. Azért választotta ezt az idézetet a szélsőliberális portál, hogy bemutassák: pusztán az anyagi gondok nem jelentenek problémát a roma gyerekek nevelésében. Miért? Mert ők “így élnek évszázadok óta”. Az ERJK valójában egy szakpolitikai kérdésben nem ért egyet az állammal, és perrel akarja megváltoztatni a kormány elképzeléseit a kérdésben. Rögtön megérthetjük, hogy miért választotta ezt a módszert a szervezet, ha közelebbről megvizsgáljuk annak hátterét.


Az ERJK az Európa Tanács Raoul Wallenberg-díjának idei kitüntetettje, az elismerést maga a testület főtitkára, a Figyelő által korábban a Nobel-békebizottságban Soros György embereként azonosított Thorbjørn Jagland adta át a szervezetnek. Az 1996-ban alapított központ büszkén hangoztatja függetlenségét, ám a szervezet 10. születésnapján megjelent vendégek ezt cáfolják. Soros György ünnepi beszédét ugyanis Aryeh Neier, a spekuláns külügyminisztere, a Nyílt Társadalom Alapítványok akkori vezetője is színesítette. A vendéglistán szerepelt még Demszky Gábor, volt SZDSZ-es főpolgármester, valamint Kőszeg Ferenc is, aki akkoriban a Magyar Helsinki Bizottságot igazgatta. Pont így fest egy teljesen független szervezet ünneplése, ugye?

Miután tisztáztuk a szervezet hovatartozását, vessünk egy pillantást az ERJK jogi képviselőjére is. Nem más ő, mint Kegye Adél, akiről azt kell tudni, hogy korábban sikerrel perelte be a Kaposvári Kodály Zoltán Általános Iskola Pécsi Utcai Tagiskoláját és az önkormányzatot, mert szerinte szegregált oktatás folyt az intézményben. Csakhogy a helyi roma családok és helyi vezetők egyáltalán nem támogatták a pert. Ez viszont a szintén Soros György által eltartott, Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítványt (CFCF) nem zavarta, és végigvitték az ügyet. Hasonló történt a nyíregyházi Huszár-telepi görögkatolikus iskola esetében is, ám ott végül a Kúria a beperelt egyháznak adott igazat. Itt is Kegye Adél volt az elkötelezett “jogvédő”.


Említettünk a CFCF nevű szervezetet. A Soros által eltartott alapítványnak olyan munkatársai vannak, mint Mohácsi Erzsébet. Ő nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a párbeszédes Jávor Benedek nevével fémjelzett kötelezettségszegési eljárás meginduljon hazánk ellen a romák hazai szegeregációja miatt. Hiába, hogy az állam már az Európai Bizottság kéréseinek megfelelően orvosolta a problémákat, még mindig nem zárult le a folyamat. Ezt valószínűleg az ügyben eljáró Věra Jourová biztos asszonynak köszönhetjük. Ő sajtóhírek alapján Soros György nagy „rajongója”. A CFCF továbbá szoros szövetségese annak a Romaversitas Alapítványnak, melynek vezetője, Daróczi Gábor nemrég Karácsony Gergely árnyékkormányában tűnt fel oktatási miniszterként. Nyilván szintén a „politikai függetlenség” jegyében.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • 10 százalékkal emelkedtek a turisztikai bevételek januárban

    10 százalékkal emelkedtek a turisztikai bevételek januárban

    Januárban a turisták mintegy 30 milliárd forintot hagytak a hazai szálláshelyeken, és míg a vendégéjszakák száma az előző évivel közel azonos maradt, a szálláshelyek csaknem 10 százalékkal tudták növelni bevételeiket az előző év azonos időszakához képest – emelte ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott legfrissebb adataiból.

  • Így próbálja “orvosolni” vállalhatatlan zsidózását a Jobbik – Videó!

    Így próbálja “orvosolni” vállalhatatlan zsidózását a Jobbik – Videó!

    Elhatárolódik régi önmagától, és kijelentéseitől Gyöngyösi Márton – mondta a Jobbik frakcióvezetője az Országgyűlés hétfői ülésnapján a PestiSrácok.hu riporterének, aki azt tudakolta a politikustól, hogy vállalja-e még azokat a korábbi nyilvános kijelentéseit, amelyek egyikében arról beszélt hallgatóságának, hogy a holokauszt az egy indulatokat kiváltó állatfaj.

  • A Fidesz tagságának felfüggesztését javasolja a CDU elnöke

    A Fidesz tagságának felfüggesztését javasolja a CDU elnöke

    A Fidesz európai néppárti (EPP-) tagságának felfüggesztését javasolta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke egy szerdai nyilatkozatában, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság EPP-s elnöke pedig ugyancsak szerdán megerősítette álláspontját, miszerint meg kell szüntetni a Fidesz tagságát az Európai Unió jobbközép erőit összefogó pártcsaládban.