2019. szeptember 23., hétfő
Tekla, Líviusz

Belföld

Kontrát: “Soros jelöltjeinek” hatalomra kerülésével elveszne a biztonság

Ha április 8-án “Soros jelöltjei” kerülnek hatalomra, akkor bevándorlóországgá teszik Magyarországot, és elveszítjük a biztonságot – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek telefonon nyilatkozva.

Kontrát Károly azt mondta, ebben az esetben Magyarországon is megtörténik az, amit a svéd, német, francia, belga, dán emberek már átéltek, akik a migráció miatt elveszítették a biztonságot.


A bevándorlóországokban ugrásszerűen megnő a bűncselekmények száma, a kisebb betörésektől, lopásoktól kezdve az életellenes bűncselekményekig – hangoztatta.

Mindennapos a nők elleni erőszak, gyakori a csoportos erőszak, “és a fiatal lányokat se kímélik”. A szülők már nem merik nyugodt szívvel elengedni a gyermekeket az iskolába, az emberek sötétedés után nem mernek a városok korábban békés részeire menni – mondta.


No-go zónák alakulnak ki, ahová életveszélyes behatolni, és ahol a migránsok gyakran rendőrökre támadnak – folytatta.

A “bevándorlóországokban” állandó a terrorfenyegetettség. Már kockázatos lett tömegrendezvényre menni, metrón utazni, vagy akár szupermarketben vásárolni, mert bárhol merénylet áldozatai lehetnek az emberek – jelentette ki az államtitkár.

A magyaroknak még van választásuk – mondta Kontrát Károly -, április 8-án mindenki tehet azért, hogy Magyarország ne legyen bevándorlóország, és megőrizze a biztonságot.

Ezt a döntést csupán egyszer lehet elrontani, mert ha “Soros jelöltjei” kerülnek hatalomra, és a migránsokat beengedik, akkor soha többé nem fordítható vissza a folyamat – hangsúlyozta Kontrát Károly.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Epermester Pincészet – Kaland

    Epermester Pincészet – Kaland

    Tahitótfalui eperből és dánszentmiklósi cigánymeggyből készült félédes gyümölcsbor házasítás, ami 2015-ben elnyerte Az Év Legjobb Fehér Gyümölcsbora díjat.

  • Migránsokat telepítene Budapestre Karácsony

    Migránsokat telepítene Budapestre Karácsony

    Karácsony Gergely Budapest főpolgármestereként valószínűleg folytatná azt a migránsbarát politikát, amit Zugló vezetőjeként képviselt – mondta Hollik István kormányszóvivő.

  • Világsztárt fogadott Tarlós István

    Világsztárt fogadott Tarlós István

    A Budapesten forgató világsztárt, Scarlett Johanssont fogadta hivatalában Tarlós István főpolgármester és helyettese, Szalay-Bobrovniczky Alexandra.