EUR: 322,84 Ft
CHF: 284,00 Ft
2018. november 13., kedd
Szilvia

Belföld

Kövér: Csak a Fidesz szegül szembe az európai egyesült államok elképzelésével

A Fidesz-KDNP pártszövetsége az egyetlen politikai erő Magyarországon, amely képes és hajlandó szembeszegülni az egyre nyilvánvalóbban és egyre nyíltabban megfogalmazódó törekvésekkel szemben, amelyek fel akarják számolni a nemzetállamokat az európai unió keretei között – mondta Kövér László hétfő este Keszthelyen.

Az Országgyűlés elnöke, a Fidesz választmányi elnöke a pártszövetség helyi lakossági fórumát megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: “a brüsszeli tervek szerint” egy olyan európai egyesült államokat szeretnének felépíteni, amelyek nemzeti kormányai “csökkentett hatáskörűek”. Azokba az alapvető kérdésekbe sem szólhatnának bele, hogy “egyáltalán kik éljenek annak az országnak a területén, és kikre kelljen elkölteni a mindannyiunk által megtermelt adókat” – jelentette ki Kövér László.


A parlamenti választásról szólva hangsúlyozta: a mostani választás az eddigiekhez képest is azért számít sordöntőnek és különlegesnek, mert nem csak az dől el, ki fogja a következő időszakban kormányozni Magyarországot. Még csak nem is az a kizárólagos tétje a választásnak, hogy “meg tudjuk-e őrizni” az elmúlt nyolc évben elért eredményeket onnantól, hogy 2010 után a polgári kormányzással “a szakadék szélétől visszarántottuk az országot” – jegyezte meg.

Ha “megnézzük az ellenzéki térképet”, hogy “milyen politikusokat kínálnak a polgárok bizalmába”, és hogy “mennyire nincsen semmilyen mondanivalójuk az ország alapvető problémáiról”, akkor okkal aggódhatnak a választók, hogy “milyen kezekbe kerülne az ország, ha az ellenzék nyerné meg a választásokat” – mondta. Ennél is többről van szó: “arról döntenek majd az emberek április 8-án, hogy Magyarország magyar ország maradjon-e – tette hozzá.


Az európai egyesült államok kérdése nemcsak Magyarországot érinti, és nemcsak Magyarország van ennek a küzdelemnek az élvonalában, hanem a visegrádi négyek is. Látható, hogy egyre több ország választásában is ez a válik a kulcskérdéssé – vélekedett.

A házelnök megjegyezte, hogy a vasárnapi olaszországi választáson is azok az erők szerepeltek jól, amelyek a migrációs politikában kínáltak alapvető változást. Megfigyelhető, hogy Európa szinte minden országában az nyomja rá a bélyegét a választásokra, hogy megőrizhető-e az adott ország nemzeti-kulturális karaktere, és erre a politikai erők milyen választ adnak – fűzte hozzá. “Minden becsületes francia, olasz, német, osztrák és magyar ember csak olyan pártra adhatja a voksát, amelyik ebben a kérdésben nem ismer kompromisszumot.” Magyarországon márpedig egyetlen ilyen van, a Fidesz-KDNP pártszövetsége – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke.

Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője és jelöltje a sajtótájékoztatón azt mondta: tavaly nyáron egy “gyanús szervezet migránsokat akart táboroztatni” egy zalai faluban. Akkor is egyedüli képviselőként a polgármesterekkel közösen állt ki, ami miatt meg is hiúsult a táboroztatás.

Mint mondta, a körzetben biztosan folynak a tárgyalások a koordinált indulásokról, mert ugyan itt is összegyűjtötték az ellenzéki pártok a szükséges aláírásokat, “de nem látjuk, hogy a baloldal kampányolna”. Szerinte “a Jobbik egyezkedik Gyurcsánnyal”, aki a múlt héten is járt Keszthelyen.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek