2018. november 18., vasárnap
Jenő

Egyéb Békéscsaba

Labdakavalkád

Az Óvodai Labdakavalkád már 2017-ben is szerepelt a HISZEK (Helyi, Integrált Szabadidősportos és Egyesületi Keretek) Benned Sportprogram rendezvényei között, méghozzá akkora sikerrel, hogy idén is bekerült a pályázatba, ráadásul támogatást is nyert.

Ezúttal ismét 500 nagycsoportos óvodásnak volt lehetősége kipróbálni a kosárlabdát, a röplabdát, a kézilabdát és a focit – ugyanis mindegyiknek komoly hagyományai vannak a településen. A zsivaj erőssége egyértelmű fokmérője volt a program sikerének. De a sportcsarnokbeli játékkal nem ért véget a rendezvény, mert a gyerekek egy-egy érmet, az óvodák pedig egy-egy zsák labdát vihettek haza, hogy folytatódhasson a közös, örömteli sportolás az intézményekben is.

Fotó: Fekete Róbert
Ezúttal az óvodások lepték el a Városi Sportcsarnokot.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.