2018. október 24., szerda
Salamon

Egyéb VIII.kerület

Ma is: a haza minden előtt

A márciusi ifjak olyan független Magyarországról álmodtak, ahol nem nagyhatalmak diktálnak. Ezt Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere mondta március 14-én a Horváth Mihály téren rendezett önkormányzati ünnepségen.

Látványos ünnepséggel emlékezett meg Józsefváros önkormányzata március 14-én a Horváth Mihály téren az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójáról. Az ünnepség a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár fúvószenekara mintegy félórás koncertjével kezdődött, majd a polgármesteri ünnepi beszédet követően az Áldassék a neved, forradalom című látványos ünnepi műsort tekinthették meg a jelenlévők a Turay Ida Színház és a Csepel Táncegyüttes művészeinek előadásában, Koltay Gábor rendezésében.


– Éppen 170 évvel ezelőtt, 1848. március 14-én, a forradalom előestéjén ezekben az órákban mondta ki a magyar ifjúság, hogy elég volt. Elég volt a nagyhatalmi diktátumokból, elég volt az önrendelkezés megcsonkításából. Petőfi Sándor, Jókai Mór és Vasvári Pál olyan Magyarországról álmodtak, amely nem idegen hatalmaknak alárendelve létezik, hanem független és önálló döntéseket hozhat. Arra vágytak, hogy sorsukról, jövőjükről ne mások döntsenek, hanem saját maguk, a magyarok – fogalmazott beszéde első szakaszában Kocsis Máté.

Kocsis Máté szerint a mai politikai helyzet sok mindenben hasonlít az 1848-asra

Az Áldassék a neved, forradalom című műsort Koltay Gábor rendezte

A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Fúvós zenekara

A polgármester szerint Magyarország mai helyzete nagyon hasonlít a 170 évvel ezelőttihez.


– Ki gondolta volna például, hogy a XXI. században, egy erős európai és egy erős katonai szövetség tagjaként létkérdésünk lesz a határvédelem? Hogyan lehet az vita tárgya, hogy Magyarország magyar ország kíván maradni? Miért elvárható, sőt lassan kötelező, hogy kultúránkat, vallásunkat, biztonságunkat, gyermekeink jövőjét ismeretlen, következésképpen kockázatos útra, egy másik világba tereljük? – fogalmazott. – Megtanulhattuk, hogy nemzetünk egységes akarata európai léptékű változásokat okozhat. Megtanulhattuk, hogy a haza minden előtt. Nem kell tehát újat kitalálnunk: hazaszeretet, bátorság és egység, ez az, amire most is szükségünk van. A szabadság és a függetlenség ünnepe van most. Örüljünk, hogy ez a nemzet ezer év megpróbáltatásai után is él. Magyarnak lenni sosem volt könnyű, de mindig jó volt. Ez az érzés adott hitet és erőt számunkra, és most is ez ad. Nincs jogunk megfosztani a gyermekeinket attól, hogy a jövőben nekik is ez adjon. Ezer év után nem lehetünk mi azok, akik ezt feladják. Ezt üzeni ma 1848.

Kapcsolódó Cikkek