EUR: 317,86 Ft
CHF: 280,77 Ft
2019. január 21., hétfő
Ágnes

Belföld

Tovább szárnyal a turizmus, ha marad a biztonságos országkép

Elsődleges szemponttá lépett elő a turizmusban a biztonság, az utazók a bédekkerek helyett világszerte az olyan országok kínálatát böngészik, amelyek a tipikus vendégvonzó attrakciókon túl a veszélytelen pihenés lehetőségét is biztosítják – írta a Magyar Idők.

A lap pénteki száma szerint Magyarország előnyös helyen áll a biztonságos úti célok nemzetközi listáján, megelőzve több nyugat-európai államot. Ez kedvező képet fest a külföldi turisták szemében, és versenyelőnyt hoz a hazai turizmusnak, biztosítva több mint négyszázezer munkavállaló megélhetését az állam által is támogatott fejlesztésekkel bővülő piacon.


A Magyar Időknek Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta, 2015-ben a nyár végi magyarországi menekülthelyzet egyértelműen éreztette hatását a turizmusban, az októberben országos szinten mért 2,8 százalékos visszaesés pedig egyértelműen annak volt köszönhető, hogy a világot bejárták a Keleti pályaudvar előtt táborozó migránsokról készült képek, a nyugat-európai vendégek egy része pedig úgy döntött, hogy nem utazik ide.

A vezérigazgató elmondta, a turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre rekordokat dönt Magyarországon, 2017-ben pedig minden idők legjobb turisztikai éve volt. A kereskedelmi szálláshelyekre érkező vendégek száma alig maradt el a 12 milliótól, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma pedig megközelítette a 30 milliót. Magyarország növekedése meghaladja az uniós átlagot, az előző évben a szállásdíjbevételek 115 százalékkal voltak magasabbak a 2010-es eredményhez viszonyítva – fejtette ki.


Aláhúzta, az iparág jelentősen hozzájárul a gazdaság élénkítéséhez és a munkahelyteremtéshez, a közvetett hatásokkal együtt az ágazat a bruttó hazai termék (GDP) 10,3 százalékát adja. “A tavaly elfogadott Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia 2030-ban pedig nem kevesebbet vállaltunk, mint azt, hogy 16 százalékra emeljük a GDP-hez való hozzájárulás mértékét” – mondta.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Szánalmasan kevesen tüntettek

    Szánalmasan kevesen tüntettek

    Nagyobb volt a füstje, mint a lángja a szombatra meghirdetett ellenzéki demonstrációsorozatnak, amelynek az volt a célja, hogy leállítsák az országot.

  • Kígyózó sor a Corvin mozi székeiért

    Kígyózó sor a Corvin mozi székeiért

    Óriási volt az érdeklődés a Corvin mozi székei iránt, ugyanis péntek délelőtt 10 és 12 óra között hatalmas tömeg állt sorba, hogy az 1000 forintos régi moziszékekből legalább egyet hazavihessen.

  • A többség elutasítja az ellenzék színjátékát

    A többség elutasítja az ellenzék színjátékát

    A magyar emberek 60 százaléka szerint az ellenzéki pártok és politikusok a hatalomra jutás érdekében használják fel a tüntetések adta szereplési lehetőséget – derült ki a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából.