2018. augusztus 20., hétfő
István

Egyéb Hódmezővásárhely

Megújul a Kovács-Küry Időskorúak Otthona

A hódmezővásárhelyi Kovács-Küry Időskorúak Otthona teljesen meg fog újulni. A munkálatokat a tető helyrehozásával kezdik, továbbá megújul a fűtési és a nyílászáró rendszer is. Ezt követően, 2019-ben korszerűsítik az épület belsejét is.

Hegedűs Zoltán alpolgármester

A munkálatok júniusban kezdődnek, ezzel kapcsolatban ezt mondta Hegedűs Zoltán. – Nagyon fontos az, hogy mi, hódmezővásárhelyiek gondolunk az idősekre. Gondolunk azokra, akik előttünk dolgoztak, építették ezt a várost. Ezt soha nem szabad elfelejtenünk. Meg kell tanítanunk a fiatalokat arra, hogy becsüljük meg az elődeinket, a munkájukat. Becsülni kell azokat, akik felépítették Hódmezővásárhelyt. Azt a várost, melynek az alapjaira mi tovább tudunk építkezni annak érdekében, hogy unokáink, gyerekeink szebb és jobb környezetben tudjanak élni – mondta el Hegedűs Zoltán.


Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő

– Hódmezővásárhely városa egy többgenerációs szövetség. Minden generációnak felelőssége van az előtte és utána következőkért. A mai fiataloknak és a mai felnőtteknek nagy a felelősségük az előttünk járó idősekért. Az ország gazdasági teljesítménye sokat javult, és meggyőződésem szerint ez nem következett volna be, ha az előttünk járó idősek nem tettek volna le 30-40 évnyi munkát az asztalra. Ezért köszönet, hála, elismerés és támogatás illeti azokat az időseket, akik a XXI. századi Magyarország fejlődésének, gyarapodásának, gazdagodásának a lehetőségét megalapozták. Ezért tartom fontosnak, hogy a város politikájában és az országban is olyan munkát végezzünk közösen, ahol az idősek támogatásának helyet, lehetőséget biztosítunk – fogalmazott Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő.

Jelenleg így néz ki a Kovács-Küry Időskorúak Otthona Hódmezővásárhelyen.

Kapcsolódó Cikkek