2018. augusztus 20., hétfő
István

Egyéb Érd

Mintaprogram indul a lovasparkban

Ünnepélyes keretek között avatta fel lovardáját a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület. Érdi és környékbeli általános iskolások ismerkedhetnek meg itt a lovaglással egy mintaprogramnak köszönhetően, és ez csak egy folyamat első lépése lesz.

Többről van itt szó, mint egyszerű létesítményavatásról – valamennyi, a megnyitáshoz kapcsolódó üdvözlőbeszédből ez derült ki.


Aradszki András, a térség parlamenti képviselője a magyarság lovas hagyományit hangsúlyozta megnyitó beszédében

Aradszki András, a térség parlamenti képviselője például azt hangsúlyozta, hogy mi valóban lovasnemzet vagyunk, amióta az eszünket tudjuk, és ez nálunk nem passzió vagy hobbi, hanem ősidők óta velünk élő hagyomány, életünk része. A lovak mindenütt ott szerepelnek mítoszainkban, legendáinkban, nagy történelmi eseményeinkben. Nem tudták ezt a korábbi évtizedekben kitörölni sem erőszakkal, sem szép szavakkal , sem gúnnyal, tehetjük hozzá, mint néha mostanában is próbálkoznak.

A városvezetés támogatásáról beszélt Simó Károly, Érd alpolgármestere

Nagy öröm a városvezetés számára, hogy Érd területén létrejöhet egy olyan létesítmény, amelyben megvalósulhat az általános iskolai lovasoktatás – ezt már Simó Károly alpolgármester emelte ki köszöntőbeszédében, hozzátéve, hogy a város a továbbiakban is szeretne minden támogatást megadni a programhoz.


A létesítményavatás hagyományos szalagátvágása – balról: Simó Károly, Aradszki András és Korein László

Hogy milyen programról is van szó, annak jelenlegi állását Korein László, a hagyományőrző egyesület elnöke ismertette a jelenlévőkkel. A cél az iskolai lovasoktatás népszerűsítése, a kormány által meghirdetett Kincsem Nemzeti Lovas Programmal összehangolva. Kidolgoznak és akkreditálnak egy olyan oktatási rendszert, amely alkalmas arra, hogy az ország bármely pontján megteremtse az iskolai lovasoktatás elméleti kereteit. A mintaprojekt helyszíne a Simonpusztai Lovaspark lesz, először Érd és a környező települések iskolái kapcsolódhatnak be – de a távlati cél természetesen a projekt kiszélesítése.

A program célja tehát egyfelől az, hogy a gyerekek már általános iskolás korukban szervezett keretek között megismerkedhessenek a lovas világgal, népszerűsítsék a lovas sportot, és mintabázisa legyen a Nemzeti Lovas Programnak, de az egyesület jótékonysági célokat is kitűzött maga el. Ezek közül a legfontosabb az esélyegyenlőség megteremtése a lovas oktatásban, vagyis, hogy a hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő gyerekeknek is lehetőségük legyen megtanulni lovagolni.

Látványos bemutatót tartottak a hagyományőrző huszárok

Pintér Tibor a lovas színjátszás érdekességeiről beszélt Fotók: Boros Sándor

Az eseményen közreműködött Pintér Tibor musical- és operettszínész, a Szigetszentmiklósi Sziget Színház és a Nemzeti Lovas Színház igazgatója, aki „megénekeltette” a diósdi Eötvös iskola jelen lévő diákjait, és hagyományőrző huszárok is felsorakoztak.

Kapcsolódó Cikkek