EUR: 321,21 Ft
CHF: 281,40 Ft
2018. november 18., vasárnap
Jenő

Belföld

Morvai: A szemkilövetőkkel fogna össze Vona

Nyílt levélben kelt ki a Jobbik politikája ellen Morvai Krisztina. A független, ám a ma már cukipárt által delegált európai parlamenti képviselő egyrészt a Gyurcsány-rendszer gyalázatos rendőri brutalitásának elbagatellizálását veti a szemére Varga-Damm Andreának, és azt is számon kéri, hogy a Jobbik ezeket a „kegyetlen hazaárulókat” kívánja visszasegíteni a hatalomba. Morvai nyilatkozott a Lokálnak a témában.

– Meg szeretnénk őrizni Magyarországot magyarnak, és úgy gondolom, ez az értékrend helyes – fogalmazott a Magyar Időknek és a TV2-nek is Morvai Krisztina. Az EP-képviselő, aki elmondása szerint maga is részt vesz a március 15-i Békemeneten, mindenkit arra bátorított, hogy menjen el, ha számára is fontosak ezek az elvek. Ugyanis véleménye szerint ha a Jobbik „besegítene” Gyurcsányéknak, részesévé válna annak a koalíciónak, amely megnyitná a határt a migránsok előtt.


A képviselő kedden egy meglehetősen kemény hangú nyílt levélben kelt ki a Jobbik politikája ellen.

Morvai Krisztina, EP-képviselő
MTI Fotó: Kallos Bea

„Mi folyik itt? A Jobbik fogja visszasegíteni a hatalomba azt a fekete öves hazaáruló társaságot, akik ellen folyamatosan tüntettünk, a testi épségünket kockáztatva?” – írta.


Morvait arról kérdezte a Lokál, hogy mi a véleménye erről az „összefogósdiról”, aminek az ország több pontján a Jobbik is részesévé válik.

– Úgy gondolom, mindenáron meg kell akadályozni, hogy ez a szövetség létrejöjjön – felelte lapunknak Morvai Krisztina. Az EP-képviselő Vona Gábornak is üzent a Lokálon keresztül.

MTI Fotó: Kallos Bea

– Elképesztőnek és döbbenetesnek tartom, hogy az a Jobbik, amely 2002–2010 között tüntetések könnygázában tiltakozott a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok ellen, most ezekkel a „szemkilövető” erőkkel fog össze, és az egyeztetett jelöltállításokkal, szövetségkötésekkel kívánja a hatalomba visszahozni ezeket a gyalázatos erőket. Azt pedig Vona Gábor sem gondolhatja komolyan, hogy ha a Jobbiktól Gyurcsányig „terjedő” erők kerülnek kormányra, az Európai Unió nem fogja rákényszeríteni őket a tömeges bevándorlás elfogadására – mondta Morvai Krisztina, aki azt is elárulta lapunknak, hogy politikai ambíciói már nincsenek, így 2019-től, mandátumának lejárta után már csak jogászként fog dolgozni és tanítani.

Fotó: Lokál

 

Gyurcsány lesz újra a vezető

„Megdöbbentett a Facebook-posztod, amelyben bagatellizáltad, sőt eltagadtad a Gyurcsány-rendszer szemkilövetéseit, gyalázatos rendőri brutalitását, embertelenségét” – írta Morvai Varga-Damm Andreának, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltjének. Morvai szerint Varga-Damm olyanokba is belerúgott ezzel, akik még mindig Jobbik-szavazók. Morvai szerint az elkövetők, illetve felbujtóik most éppen az MSZP vagy a DK színeiben kívánnak visszatérni a hatalomba. „Egykutyák, s mint azt Te is nagyon jól tudod, előbb-utóbb újra Gyurcsány lesz a közös vezetőjük. (…) Éppen ezért rendít meg és keserít el az a jövőkép, hogy ezeket a kegyetlen hazaárulókat pont a »2006-os« Jobbik tűnik visszasegíteni a (»szivárvány«) kormányba, a bizarr koordinált jelöltállítások, egyeztetések útján. Mi folyik itt?” – tette hozzá.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek