2018. október 22., hétfő
Előd

Belföld

Morvai Krisztina nyíltan nekiment Vonának!

Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő nyílt levelet írt egykori párttársának, Varga-Damm Andreának, amelyben azt kifogásolja, hogy bagatellizálják és eltagadják a Gyurcsány-rendszer szemkilövetéseit, gyalázatos rendőri brutalitását és embertelenségét. Az EP képviselő szerint fel kellene szólítani Vona Gábort a jobbikosoknak, hogy vonja vissza kijelentéseit.

„Akik ott voltak 2006. október 23-án, tudják, a Jobbik épp a könnygázfelhőben erősödött meg. Azt gondoltam, hogy a legmarkánsabb politikai erő lesz, amelyik szembeszáll ezzel a hazaáruló politikai erővel, Gyurcsánnyal és bandájával, most már az MSZP-vel és a DK-val” – mondta Morvai Krisztina a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette: egyik párt sem kért soha bocsánatot az eseményekért, és 2002 és 2010 között minden hazafias jellegű tüntetést könnygázzal és brutalitással fojtottak el.

Az EP-képviselő elkeserítőnek nevezte, hogy Mirkóczki Ádám egy nappal korábbi nyilatkozatából az derül ki, hogy gyakorlatilag a jobbikos szavazókat az MSZP és a DK jelöltjeire való szavazásra biztatják, illetve megkezdik a tárgyalásokat az LMP-vel.


Ha a Jobbik kormányváltást akart volna, akkor az eredeti úton kellett volna továbbhaladni – vélte Morvai Krisztina. Emlékeztetett: mikor 2009-ben az 1,5 százalék után 15 százalékos áttörést ért el a párt, akkor radikális nemzeti programot képviselt: a magyar föld védelmét, a magyar kisgazdák és kisvállalkozók, valamint a munkavállalók védelmét, és az elszakított területen élő emberek melletti határozottabb kiállást.

A Mirkóczki-interjúban volt egy másik megdöbbentő tény, mégpedig az, hogy bagatellizálják a migráció veszélyeit – fogalmazott az EP-képviselő.


Kiemelte: a Jobbik most azt mondja, Magyarország nem alkalmas arra, hogy megvédje magát a migrációtól, és azt hangoztatja, hogy a migráció kérdéseit megoldani csak globálisan lehet. Vagyis a Jobbik az ENSZ-szel és az unióval összefogva végrehajtaná a tervet, amely folytatná Európa tönkretételét, a folyamatos betelepítést.

Ha a Jobbik szivárványkoalícióra lép a migránspárti erőkkel, nem fognak tudni ellenállni az unió nyomásának – tette hozzá.

Fel kellene szólítani Vona Gábort a jobbikosoknak, hogy vonja vissza kijelentéseit. Ezen kívül mondják ki, hogy nem hajlandóak sem az MSZP-re, sem a DK-ra adni a szavazatukat,és állítsák le az LMP-vel zajló a tárgyalásokat – emelte ki Morvai Krisztina.

Úgy fogalmazott: az ellenzék reggeltől estig gyalázza Magyarországot, és folyamatosan lázítja az embereket. A céljuk, hogy a kormánypárti jelölttel szemben egyetlen ellenzéki jelölt legyen és semmi más nem számít számukra, csak a kormány leváltása.

Gyurcsány Ferenc megmondta: ha nyernek, új választásokat írnak ki és akkor már a demokratikus erők fognak hatalomra kerülni, vagyis a Jobbikot ugyanúgy háttérbe szorítják, ahogyan az Hódmezővásárhelyen is tették – húzta alá Morvai Krisztina.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek