EUR: 322,08 Ft
CHF: 280,78 Ft
2018. október 17., szerda
Hedvig

Egyéb Szombathely

Óriásnyulak, tojásfa, sétakocsikázás

A karácsonyi után idén új ruhát öltött a szombathelyi húsvéti vásár is: minden eddiginél több pavilonban kínálják portékáikat az árusok, mindennap színes és tartalmas programok várják az érdeklődőket, de lesz szelfitojás, locsolóversfal és tavaszi virágokkal díszített szekér is.

– Immár harmadik alkalommal rendez Szombathely húsvéti vásárt. Az idén az eddigieknél látványosabb ruhába öltöztetjük a Fő teret, a programok, műsorok azonban továbbra is a nagyböjti időszakhoz, az ünnep szellemiségéhez igazodnak. Olyan közösségi teret, közösségi élményt szeretnénk nyújtani, amelyben fiatalok és idősebbek egyaránt örömüket lelik – hangsúlyozta Puskás Tivadar polgármester a programismertető sajtótájékoztatón.


Fotó:szombathely.hu

A rendezvénytér négy pontján négy nagyméretű, mintegy másfél, kétméteres nyúl fogadja a vásározókat, a zöldterületeken pedig további 40 kisebb festett nyuszifigura bújik meg. Három, virágokkal díszített tavaszi falusi szekér is helyet kapott a Fő téren. Ezeket – ahogy a többi díszt is – a Herman iskola tanárai és diákjai készítették. Károlyi Ákos jegyző szólt arról is, hogy a szelfitojásnál bárki lefényképezheti magát, a két tojásfára pedig az óvodások által készített díszek mellé a szombathelyiekét is várják.

– Gyermek-, családi, hagyomány- és értékőrző programokat tervezett az Agora a vásár idejére – mondta Parais István, az Agora Kulturális Központ igazgatója. Az első napon például a Boglya Zenekar és az Ungaresca Táncegyüttes jóvoltából böjti táncokat láthatnak-hallhatnak a látogatók, de lesz magyar hagyományőrző faművesek bemutatója is, amely a magyar hagyományos szerszámokkal, famegmunkálási technikákkal ismerteti meg az érdeklődőket. Nagyszombat délelőttjén húsvéti játszóház várja a családokat, ahova a gencsapáti tojásfestő népi művészek is ellátogatnak.


A sajtótájékoztatón elhangzott: az önkormányzat korábban locsolóversversenyt hirdetett, a beérkezett legjobb 16 mű felkerül a locsolóversfalra. Ezekre szavazni is lehet március 18-tól március 29-én 12.00 óráig a www.szombathely.hu honlapon, valamint a húsvéti vásárban erre kijelölt pavilonban. A legjobbnak ítélt három vers beküldőjét díjazzák is. Meghatározott időpontokban és útvonalakon lovaskocsikázhatnak is a látogatók a belvárosában, Szent Márton-kártya-birtokosoknak ez a program is ingyenes. A húsvéti vásár március 16. és április 2. között tart nyitva.

Kapcsolódó Cikkek

  • Urmánczy szobor a Daru-dombon

    Urmánczy szobor a Daru-dombon

    Felavatták az erdélyi származású Urmánczy Nándornak állított emlékművet a csepeli Daru-dombon.  A néhai országgyűlési képviselő társaival száz éve, 1918-ban alakította meg a Székely Nemzeti Tanácsot Erdély és Magyarország területi integritásának megőrzéséért, de a Védő Ligák Szövetségének alapítása is az ő nevéhez fűződik.

  • Vége! Kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását

    Vége! Kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását

    Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban határozott a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről. A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket, az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.

  • Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Mostantól korszerűsített és bővített betegfelvételi központ fogadja a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet épületébe érkezőket. A fekvő- és a járóbetegek felvételének szétválasztásával gyorsabb lesz a regisztráció, és csökken a várakozási idő.