EUR: 322,69 Ft
CHF: 282,86 Ft
2018. október 23., kedd
Gyöngyi

Egyéb Tapolca

Ötvenszázalékos béremelés az egészségügyben

Sok egészségügyi dolgozó már ebben a hónapban másfélszer annyi fizetést vitt haza, mint két éve. Többen közülük örömmel mutatták meg a bérpapírjukat a Lokál Extrának, megjegyezve, hogy évtizedek óta nem éreztek ilyen megbecsülést.

A kormány 2016-ban indította el az egészségügyi dolgozók életpályamodelljét. Azóta többször is megemelték a fizetésüket. A tapolcai Deák Jenő Kórházban például az elmúlt két évben több mint 10 millió forinttal több bért fizettek ki az alkalmazottaknak.


– A béremelésről számos valótlan hír jelent meg, például az, hogy valaki mindössze két forinttal kapott többet. Ez kizárt, már csak azért is, mert a bérszámfejtésnél százforintos kerekítést alkalmazunk – mondta lapunknak a tapolcai Deák Jenő Kórház gazdasági igazgatója.

Császár László ismertette: 2016 szeptemberében 26, 5 százalék volt az emelés, ami a kórház 112 dolgozójára levetítve 5,5 millió forintba került. Volt, aki 50-60 ezer forinttal többet vitt haza. 2017 novemberétől átlagosan 26 ezer forintos béremelésben részesültek a kórház munkatársai. A legkisebb mértékű emelés 10 ezer, a legnagyobb pedig 30 ezer forintos volt, de még ezeket is követte egy újabb: idén januártól 91 kórházi dolgozó bére átlagosan 16 ezer forinttal emelkedett.


– Ezek az emelések az alapbérre rakódtak rá, a műszakpótlékot és az éjszakai pótlékot – amelyek az alapbérrel együtt szintén növekedtek – tehát még hozzájuk kell számítani, vagyis összességében több mint 50 százalékos béremelésnél járunk – jelentette ki Császár László. A pénzügyi szakember elismerte, hogy ilyen mértékű emelésre hosszú évtizedek óta nem volt példa az egészségügyben.

A gazdasági igazgató megjegyezte, hogy az is több pénzt vihet haza, aki elvégez egy tanfolyamot, az orvosok pedig két lépcsőben 100, illetve 107 ezer forint emelést kaptak. Tapolcán még a gazdasági és a műszaki területhez tartozó alkalmazottak is minimum 15 százalékos béremelésben részesültek.

 

 

Fotó: Holczer Balázs

Kapcsolódó Cikkek