2018. október 19., péntek
Nándor

Egyéb XV.kerület

Rendelő a Zsókavár utcában

Az Újpalotán élők felének, azaz közel 20 ezer lakosnak a háziorvosi ellátását biztosító Zsókavár utcai orvosi rendelő 2010-ig a lakótelep szégyene volt. A 2010 előtti önkormányzat a rendelő felújítására megnyert EU-s forrást alkalmatlansága miatt nem tudta felhasználni, az épület felújítását 2010 szeptemberében be kellett volna fejeznie, de el sem tudták kezdeni.

2010-ben a László Tamás által vezetett önkormányzatnak elölről kellett kezdenie az egész munkát. Minőségi terveket kellett készíttetni az orvosok bevonásával, újra kellett indítani a közbeszerzési eljárást, rövid idő alatt meg kellett oldani az egész épület rekonstrukcióját. Az épület, amelyben 10 háziorvos, 5 gyermekorvos és 5 fogorvos rendelője található, új elvek alapján újult meg. Az alapelv az volt, hogy az épületben praxisközösségek is működhessenek, új orvos-beteg kapcsolat jött létre, személyes betegirányítással.


Újpalota egy mintaszerű létesítménnyel gazdagodott, példát és mintát adva a további egészségügyi fejlesztéseknek. De ezeket a további fejlesztéseket nem segíti elő a mostani vezetés. Az Észak-pesti kórház új szakrendelője nem az ő kezdeményezésük volt, ahogyan a Deák utcai rendelő megépítése sem, utóbbit ezért is lehetetlenítik el.

Ilyen volt….

Ilyen lett

Tud róla?

Az épület 2014 után – a karbantartási hiányosságok miatt – újra a figyelem középpontjába került, ez azonban ismét a Hajdu vezette önkormányzat miatt alakult így. Nem javították ki időben a felvonót, nem cserélték ki az öt év alatt a gyakori használat miatt elhasználódott berendezési tárgyakat. Így a színvonalas kivitelezés utáni években felmerült problémákat igyekeznek azokra fogni, akik helyettük végezték el ezt a beruházást.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tizenegy ország katonái tanultak nálunk

    Tizenegy ország katonái tanultak nálunk

    Összesen tizenegy országból érkeztek katonák – valamint rendőri és civil felkészülők – Szolnokra, a Béketámogató Kiképző Központba, hogy részt vegyenek a 36.

  • Szinte egész Újpest sportolt!

    Szinte egész Újpest sportolt!

    ngetegen mennek el, és nagyszerű hangulatot teremtenek.Így volt az az őszi rendezvényen is: az Újpest Atlétikai Stadionjában ismét a sporté volt a főszerep, de természetesen a hagyományos főzőverseny sem maradhatott el.