EUR: 322,77 Ft
CHF: 281,53 Ft
2018. október 21., vasárnap
Orsolya

Egyéb Sopron

Soproni Tavaszi Napok a megújulás jegyében

A megújulás jegyében „Hajtás!” a mottója az idei Soproni Tavaszi Napoknak. A rendezvénysorozat a napokban indult, és április 2-áig koncerteket, kiállításokat, színházi előadásokat, családi programokat kínál a leghűségesebb városban.

Március 11-én a nemzeti ünnepre hangoló Huszárvágás című családi délutánnal, valamint a Fidelissimart alkotói kör kiállításával indult el az idei Soproni Tavaszi Napok. A színvonalas eseménysorozat kínálatát sajtótájékoztatón ismertették.


Igazán sokrétű programokat kínál a Soproni Tavaszi Napok újdonságokkal
Fotó: Torma Sándor

Pataki András, a rendezvényt szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a közművelődési programok mellett olyan színházi előadásokat láthatnak a nézők, mint a kaposvári teátrum Cabaret című előadása, Bozsik Yvette rendezésében. Érkezik John Osborne Dühöngő ifjúság című színpadi játéka, amit Kéri Kitty állított színpadra, és játszik benne a Kossuth-díjas Eperjes Károly is.
A My Fair Lady és az Ármány & szerelem mellett a Soproni Táncegyüttes produkciójában az Egy titok margójára is szerepel a programban.
Szekeres Kriszta közművelődési munkatárs kiemelte, hogy a programok összeállítása és szervezése közben olyan helyszíneket igyekeztek választani, hogy a közönség olyan helyekre is ellátogasson, ahol előtte esetleg nem járt. Így a Munkácsy-teremben a kiállítás egyik kísérőprogramja lesz a március 18-ai feszültségoldó társasjátékozás, amelyre elsősorban a felnőtt érdeklődőket várják a szervezők. A program vendége lesz Pataky Krisztina pszichológus, társasjáték-fejlesztő, aki szakértő tanácsokat oszt meg a stresszoldás módjairól.
A Festőterem „papírba öltözik” a Soproni Tavaszi Napokon: március 17–18-án ugyanis a 30 éves Magyar Origami Kör kiállításának ad otthont, míg március 17-én a Mesebolt Bábszínház Papírvarázs című pöttömszínházi játéka költözik be a Festőterembe.

A Pro Kultúra mindent megtesz annak érdekében, hogy mindenki megtalálja a kedvenc programját tavasszal
Fotó: Torma Sándor

A tavaszi napok zenei kínálata ugyancsak gazdagnak ígérkezik. A zenetörténet egyik legnépszerűbb darabja, Haydn Megváltónk utolsó hét szava a keresztfán című művét adja elő a Wespa vonósnégyes a Szent Imre-templomban március 17-én. A kompozíciót a húsvét előtti időszakban világszerte játsszák, Sopronban 120 éve megszakítás nélküli hagyomány, hogy a helyi vonósok minden évben megszólaltatják ezt a közel egyórás darabot.
Szintén a hagyományokat őrizve rendezik március 23-án a Horváth József Emlékhangversenyt. Másnap, zenei csemegeként, Rost Andrea Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész és lánya, Harazdy Eszter ad közös koncertet a Liszt Központban.


A tavasz érkeztével szabadtéri programokkal szintén készülnek a szervezők, például a Fő téren vagy a fertőrákosi kőfejtőben.
Seregély Dóra, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. marketingigazgatója elmondta, hogy a Liszt Központban a nagyközönség már most is betérhet a hivatalos megnyitás előtt álló Liszt Caféba. Ezzel lapunk külön foglalkozik majd.

Rost Andrea lányával érkezik Sopronba
Fotó: Pro Kultúra Sopron

Kapcsolódó Cikkek