EUR: 324,65 Ft
CHF: 281,85 Ft
2018. június 22., péntek
Paulina

Belföld

Sorost mosdatta a milliárdos embere

Nem illegális átlépni a határt – állítja a korábban Soros Györgynek dolgozó Nils Muiznieks. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa gyakorlatilag felmondta a Soros-tervet.

Nils Muiznieks emberi jogi biztosi kinevezését megelőzően a lettországi Soros Alapítvány programigazgatójaként dolgozott. Így nincs mit csodálkozni azon, hogy szavaiból a Soros-tervet idéző betelepítési program rajzolódik ki. A biztos néhány napja adott interjút az M1 közszolgálati televíziónak. Elmondta, a migráció kérdésében az lehet a „kulcskérdés”, hogy az embereknek joguk van-e ahhoz, hogy egyénileg kérelmeket nyújtsanak be, azokat érdemben elbírálják, és ha védelemre van szükségük, akkor azt meg is kapják, például a menekült- vagy oltalmazotti státust.


Nils Muiznieks (Fotó: wikipedia.org)

Hangsúlyozta: szerinte nem illegális átlépni egy határt és védelmet keresni, ezért nem használja az illegális, csak az ellenőrizetlen migráció kifejezést.

– Az az én bajom, hogy a magyar kormány minden egyes érkezőt úgy kezel, mintha illegális lenne, akinek ráadásul nincs szüksége védelemre, és mintha fenyegetést jelentene a nemzetbiztonságra – mondta Nils Muiznieks.


Soros György magyar származású amerikai üzletember (MTI/EPA/Clemens Bilan)

A műsorban rákérdeztek arra is, nem tartja-e elfogultságnak, hogy úgy kritizálta a magyar civiltörvényt – ami többnyire azokat a szervezeteket érinti, amelyek támogatást kapnak a Nyílt Társadalom Alapítványtól –, hogy Lettországban, a mostani megbízatása előtt, az említett alapítvány igazgatója volt. A biztos erre azt válaszolta, hogy egyáltalán nem.

Soros embere persze megvédte a milliárdost. Nils Muiznieks úgy látja, Magyarországon démonizálnak egy „filantróp” (emberbarát, jótékony) személyiséget, aki soha semmi illegálist nem csinált, csak embereket és NGO-kat segített szerte Európában.

– Ez zavaró, és egy kis antiszemita árnyalat is van benne – húzta elő a szokásos balliberális aduászt, mintha bárkinek (például az izraeli kormánynak) is Soros származásával és nem a tevékenységével lenne baja. A milliárdos hálózatához való kötödése miatt azzal próbált mosakodni, hogy ő Lettországban csak programigazgató volt Soros alapítványánál, nem országos igazgató, ráadásul sok évvel ezelőtt. Így persze mindjárt más.

Muiznieks és elvbarátai persze rendszeresen „megfeledkeznek” arról, hogy a „jótékony és emberbarát” Soros nevéhez olyan nem éppen jótékony cselekedetek is köthetők, mint az angol font 1992-es bedöntése. Rólunk, magyarokról sem feledkezett meg: 2008. október 9-én a Soros Fund Management állt az OTP megtámadása mögött, amiért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete bírságot is kirótt. Azon a napon az OTP részvényei 22 százalékot estek.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Budapesten tárgyalt Orbán Viktorral Donald Tusk

    Budapesten tárgyalt Orbán Viktorral Donald Tusk

    A jövő heti EU-csúcs előkészítése keretében Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke felkereste hivatalában Orbán Viktor miniszterelnököt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

  • Szijjártó: Nem csorbulhatnak a kárpátaljai magyar közösség jogai

    Szijjártó: Nem csorbulhatnak a kárpátaljai magyar közösség jogai

    A jó magyar-ukrán kapcsolatokban “vagyunk érdekeltek, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösség jogai semmilyen formában se csorbulhassanak” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az Ungvárhoz közeli Alsószlatina gyógyüdülőhelyen.

  • Kukában landoltak a szemetesek!

    Kukában landoltak a szemetesek!

    Nem akármilyen szelfivel rukkoltak elő az FKF munkatársai, akik jelentkeztek a Meglepkék Legőrültebb Brigád elnevezésű felhívására.

  • Változik az Eurojackpot ára

    Változik az Eurojackpot ára

    A Szerencsejáték Zrt. közleményben tudatta, hogy az Eurojackpot alapjátékának ára az elmúlt hét euró árfolyam-változása miatt a Részvételi Szabályzat értelmében 2018.