2018. november 16., péntek
Ödön

Belföld

Székely asszony Vonának: Orbánra és a Fideszre nagyobb szükségünk van

Vona Gábor erdélyi szavazatszerző körútjának székelyudvarhelyi állomásán egy asszony is felszólalt. Mint mondta, a 2014-es választáson családjának egyik része a Jobbikra, a másik pedig a Fideszre szavazott. Ám az elmúlt évek csalódásai után most szó sem lehet arról, hogy Vonáékra szavazzanak. Kiemelte, hogy idén a Fidesz kapja a voksukat – írja az Origo.

„Orbán Viktorra és a Fideszre sokkal nagyobb szükségünk van, mint a Jobbikra.”


Ezt kiegészítette azzal, hogy Európának Orbán Viktorra van szüksége, Közép-Európának, a V4-eknek Orbán Viktorra van szüksége, és nem a Jobbikra. Szavait vastaps szakította félbe. A nyugodt hangvételű véleménynyilvánításon a székely felszólaló hataloméhesnek nevezte a Jobbik elnökét, aki szerinte gyomorforgató módon szokott beszélni a miniszterelnökről.

„Az az aljas stílus, amit Ön alkalmaz, arra többet szükségünk nincs.” – mondta az asszony.


Természetesen itt is előkerültek a jobbikos Szotyori-Lázár Zoltán székelyeket becsmérlő szavai is, ami a következőképpen hangzott:

„Az erdélyi magyarság nagyobb része – az észak-amerikai indiánokhoz hasonlóan – megvehető egy marék üveg­gyönggyel”

Nem csoda, hogy nem csak a néni, hanem az egész erdélyi magyarság meggyalázva érzi magát. – Az a Jobbik, amelyikben valamikor hittünk, most hatalmas csalódást okozott nekünk – zárta beszédét.

Marosvásárhelyen közel sem volt ilyen nyugodt a hangulat. Mint arról vasárnap beszámoltunk, több magyar is megelégelte Vona Gábor jelenlétét az erdélyi városban, ahol árulónak tartották és követelték, hogy menjen haza. A jobbikos pártelnök szellemi lincselését megörökítő felvételt egyébként közel félmilliós nézettség után eltávolították az internetről.

Ezzel azonban semmit nem oldottak meg, hiszen aki egy kicsit is jártas a web világában, az tudja, hogy ha egy népszerű tartalmat eltávolítunk, az utána legalább tíz másik helyen fog újra megjelenni. Így történt ez most is.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek