2018. augusztus 17., péntek
Jácint

Külföld

Szörnyű kegyetlenséggel kínozta halálra nevelt lányát a migráns

Legkorábban 25 év múlva szabadulhat az a migráns,aki brutális módon halálra kínozta 12 éves nevelt lányát Ausztráliában.

Három napon keresztül kínozta nevelt lányát testvére szeme láttára egy afrikai migráns Új-Dél-Walesben még 2015-ben. A jogerős ítélet most született meg, és a férfire 37 év letöltendő börtönbüntetés vár. Legkorábban feltételesen 2043-ban kerülhet szabadlábra a gyilkos.


A 33 éves férfi a 2000-es évek elején költözött Ausztráliába ahol 2009-ben egy kétgyermekes anyával megismerkedett, akivel egy év múlva össze is költözött. Kapcsolatuk nem sokáig lehetett felhőtlen ugyanis a férfi már 2011-ben rendszeresen verte párját és annak gyerekeit. A kislánynak az egyik alkalommal kiverte a fogát és eltörte az állkapcsát. Az eset után pár hónappal a feleség elutazott és a férjére hagyta addig gyermekeit. Az igazi pokol ekkor kezdődött a 12 éves kislány számára, ugyanis a férfi 3 napon át kínozta különböző kegyetlen módszerekkel, mindezt testvére előtt.

A gyermek száját zoknival tömte be, hogy tompítsa annak segélykiáltásait. Ágyhoz kötözte, majd egy léccel szétverte a kicsi arcát és eltörte bordáit. A szörnyű fájdalmak közepette még életben maradt lányt ezután villanydróttal kínozta. A hatóságok közel 50 sérülést találtak a meggyötört kislány holttestén.
Miután a gyerekek anyja hazaért holtan találta egyik lányát. Másik gyermeke életben maradt, de a migráns őt sem kímélte, kegyetlenül megverte míg anyjuk távol volt.


A magyar és az ausztrál kormány egyébként nagyon hasonlóan gondolkodik a migrációról: mindkettő szerint azt meg kell állítani. Erről a napokban mások mellett Orbán Viktor miniszterelnökkel is tárgyalt az ausztrál külügyminiszter Budapesten – írja az Origó.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek