2019. január 22., kedd
Artúr, Vince

Belföld

Vádat emelnek a rendőrgyilkos Győrkös szervezetének ügyében

Vádat emel a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) nevű szervezet ügyében hétfőn a Fővárosi Főügyészség – közölte a fővárosi főügyészhelyettes az MTI-vel.

Fürcht Pál azt írta, a vádirat szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyén lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, míg nyolcadik társuk engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre.


A rendőrség a Terrorelhárítási Központ munkatársaival 2016 őszén több helyszínen – Jászberény, Galgaguta, Bőny – tartott házkutatást, amelyek során több mint harminc lőfegyvert, több ezer lőszert, lőfegyverdarabot, valamint az egyik vádlottnál csaknem egy kilogramm robbanóanyagot találtak és foglaltak le.

Közölték, a vádlottak közül két férfival szemben a főügyészség közösség tagja elleni erőszak előkészülete miatt is vádat emel, mert 2015-ben és 2016-ban részt vettek a szervezethez köthető internetes oldalakon – gyűlöletkeltésre alkalmas – migráns- és zsidóellenes cikkek közzétételében.


A szélsőséges politikai nézeteket valló szervezet emellett katonai jellegű táborokat is tartott a tagjainak, azokban a résztvevők a harcászati kiképzések, erőnléti edzések, küzdősportképzés mellett “ideológiai képzést” is kaptak.

A cikkek, a tagok toborzása, valamint a katonai táborok és kiképzések magukban hordozták az említett csoportokhoz tartozó személyek elleni konkrét, erőszakos fellépés veszélyét – tették hozzá.

A Fővárosi Főügyészség a nyolc vádlott ellen lőfegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal való visszaélés, valamint közösség tagja elleni erőszak előkészülete miatt nyújt be vádiratot az illetékes bíróságra.

Tavasz ősszel egy, az MNA-val összefüggő házkutatás során történt a bőnyi rendőrgyilkosság, amelynek ügyében decemberben már vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség. Tavaly október 26-án reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki Győrkös István, a paramilitáris szervezet alapítójának bőnyi házához, ahol a tulajdonos gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le rájuk és a gyanú szerint megölt egy rendőrt, Pálvölgyi Pétert. A rendőrök is használták szolgálati fegyverüket, és eközben megsérült az idős lövöldöző.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Demetervin Pincészet – Délceg

    Demetervin Pincészet – Délceg

    A 2017-es évjáratú Délceg nevű furmint és hárslevelű házasítású bora nyerte el “Debrecen Város Fehér Bora 2019” címet.

  • Nyomoznak az MTVA-ban randalírozók ellen

    Nyomoznak az MTVA-ban randalírozók ellen

    Nem számítottak hivatalos személynek azok az ellenzéki politikusok, akik szabályosan megostromolták az MTV stúdióit múlt év decemberében, ezért ellenük és nem az őket az épületből eltávolító fegyveres biztonsági őrök ellen indít nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség.

  • Brüsszel pénzt adna Sorosnak

    Brüsszel pénzt adna Sorosnak

    Jogállamisághoz kötnék az uniós kifizetéseket, illetve rengeteg pénzt adnának civil szervezeteknek az Európa Parlamenti képviselők, akik mindkét indítványt megszavazták múlt csütörtökön.

  • Teljesen megújul a SOTE

    Teljesen megújul a SOTE

    Teljesen megújulhat a Semmelweis Egyetem – jelentette ki Merkely Béla, az intézmény rektora hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.