EUR: 312,97 Ft
CHF: 275,82 Ft
2019. március 19., kedd
József, Bánk

Egyéb Szekszárd

Vállalkozói fórum a megyeszékhelyen

Március elején újabb vállalkozói fórumot szervezett Szekszárd önkormányzata a Babits Mihály Kulturális Központban. A fórumon többek között Ács Rezső polgármester beszámolóját hallhatták az egybegyűltek Szekszárd város 2017. évi gazdálkodásáról, megvalósult, folyamatban és tervben lévő beruházásokról, fejlesztésekről.

– Szekszárdon hosszú évekre visszanyúló hagyomány, hogy a költségvetés elkészítését követően bemutatót tartunk a vállalkozóknak, a közélet szereplőinek azzal kapcsolatban, hogy mit tettünk az elmúlt esztendőben, ebben az évben ez 2017-re vonatkozott. Hogy mire költöttük azt a két és fél milliárd forintot, amelyet helyi adók formájában fizetnek, milyen fejlesztések valósultak meg, és mi jellemzi a 2018-as költségvetést, továbbá hogy milyen elképzeléseink, beruházási terveink vannak erre az évre – tájékoztatott Ács Rezső, Szekszárd polgármestere.


Ács Rezső polgármester tájékoztatta a vállalkozókat. Fotó: Nagy Nándor

Idén több mint 160-an vettek részt a vállalkozói fórumon, ahova minden szekszárdi vállalkozót meghív az önkormányzat, hiszen nem egy, hanem több fórumot is szerveznek egy évben.

– Egy nagyon jó hangulatú, jó rendezvény volt. Megnyugodhattak a vállalkozók, hogy jó kezekben van a város, hiszen négy év alatt több mint 11 milliárd forinttal növeltük az önkormányzat vagyonát, ez pedig mindenkié. Az idei évre tervezett fejlesztések szintén a közösség érdekeit szolgálják, és kérjük azt a támogatást, amelyet az elmúlt években is megkaptunk a vállalkozóktól, hiszen nemcsak a helyi adókon keresztül támogatják a várost, hanem a társasági adónak köszönhetően több iskolában, óvodában valósultak meg fejlesztések, amelyeket idén folytatni szeretnénk – zárta mondandóját a polgármester.


Az idei év első fórumon több mint 160 vállakozó jelent meg Fotó: Nagy Nándor

Címkék

Kapcsolódó Cikkek