EUR: 321,07 Ft
CHF: 281,97 Ft
2018. november 19., hétfő
Erzsébet

Életmód

Vigyázzon, ezért veszélyes az alvászavar!

Komoly problémákkal járhat, ha valaki nem megy orvoshoz időben az alvászavarával. Napjainkban még mindig nem veszik elég komolyan az alvás hiányát, pedig több betegségnél is az alvászavar az egyik legfontosabb rizikófaktor.

Az emberek több mint 9 százaléka szenved krónikus inszomniában idehaza – árulta el a Semmelweis.hu-nak Dr. Purebl György. Ez azt jelenti, hogy az érintettek legalább három hónapon keresztül többször alszanak rosszul, mint jól, annak ellenére, hogy egyébként lenne lehetőségük aludni. Emellett nappali tünetek (pl. koncentrációs zavar, nyűgösség vagy a hangulati ingadozás) is jelentkeznek – mondta a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy ha már legalább egy hónapja fennállnak a tünetek, forduljunk háziorvoshoz, hogy kiderüljön, mi áll a háttérben.


Bár napjainkban igen divatossá váltak a különböző házi praktikákkal való próbálkozások, az egyetemi docens szerint az okokat kell megszüntetni.

Azt már felismerték, hogy az inszomnia társbetegségként is jelentkezhet. Alvászavar miatt szenvedhetnek például a magas vérnyomással élők, a túlsúlyos emberek vagy pszichiátriai betegségekkel küzdők. Ráadásul a kialvatlanság krónikussá válva maga is sokféle testi és pszichés betegséget idézhet elő.


A statisztikák szerint Magyarországon a tartós munkaképesség-csökkenés egyik leggyakoribb oka a depresszió, a 2-es típusú cukorbetegség a 21. sz. egyik legnagyobb jelentőségű betegsége, a legtöbb ember halálát pedig a szív- és érrendszeri betegségek okozzák. Ezek mindegyikénél az alvászavar az egyik legfontosabb rizikófaktor. Az inszomnia tehát ok és következmény egyaránt lehet, így érdemes mielőbb tisztázni, hogy mi áll a hátterében – emelte ki Dr. Purebl György.

Vigyázat, a különböző praktikákkal való kísérletezések inkább ártanak mint használnak, . Ugyanis többnyire összezavarják a bioritmust, és elősegítik az alvászavar tartóssá válását.

És miközben évszázadok óta használnak a jó alvás elősegítésére gyógynövényeket, ma már mind az európai mind az amerikai alvástársaság irányelve kifejezetten ezek mellőzését javasolja.

Úgy vélik ugyanis, hogy az alvászavar nem tehető rendbe egy pótszerrel, a probléma gyökerét kell megszüntetni, ami az életünk rendezésével, illetve társbetegségek esetén a többi kórkép kezelésével valósítható meg. Férfiak esetében gyakori, hogy alkoholt fogyasztanak a jobb alvás reményében. Az alkohol ugyan valóban elaltat, a bomlástermékeknek azonban ébresztő hatásuk van – hangsúlyozta az egyetemi docens.

Rohanó világunkban figyelni kell arra, hogy tisztában legyünk szervezetünk határaival is. A jó alvást elősegíti a rendszeres mozgás és az egészséges étkezés is.

A kezelést attól függően határozzák meg, hogy mi áll az inszomnia hátterében. Amennyiben van valamilyen társbetegség (pl. pajzsmirigybetegség), azt kezdik el kezelni. Emellett alváshigiénés tanácsadásban is részesülhet a páciens, ahol segítséget kap, hogyan tudná alvásbarátabbá tenni az életét. Már az is sokat segít, ha mindig ugyanabban az időpontban étkezünk – említi példaként Dr. Purebl György. Továbbá kezelni kell az alvással kapcsolatos aggódást is. A krónikus alvászavar kezelésére a kognitív viselkedésterápia a legalkalmasabb módszer. Ez segít abban, hogy megbirkózzunk azokkal a gondolatokkal, amelyek fenntartják az alvászavart. Dr. Purebl György hangsúlyozta, az altatók arra valók, hogy átsegítsenek egy nehéz időszakon, négy hétnél tovább nem szabad szedni azokat. Az alvászavarok kb. egynegyedében nincs társbetegség, ilyenkor az életmód átalakítása jelenthet megoldást – tette hozzá a szakember.

Az életkor előrehaladtával nő az inszomnia előfordulási gyakorisága. Az alvás azonban nem az öregedés miatt, hanem a helytelen életmód következtében romlik el – hangsúlyozta az egyetemi docens. Mivel idősebb korban már jelentősen gyakoribb a társbetegségek előfordulása, így nagyobb eséllyel jelenik meg alvászavar is. Emellett ilyenkor jellemzően már az alkalmazkodási képesség is beszűkül, amely a napi bioritmus, azaz a cirkadián ritmus zavarát is magában foglalja.

Inszomniáról akkor beszélünk, ha akkor sem tudunk aludni, amikor egyébként lenne erre lehetőségünk. Van, hogy már elaludni sem tudunk este, ám az is előfordul, hogy éjjel vagy kora reggel felébredünk, de nem tudunk visszaaludni. Jellemző, hogy szubjektíve nem érezzük kielégítőnek az alvásunkat, emellett olyan nappali tünetek is jelentkeznek mint a nyűgösség, a kialvatlanság, a hangulati ingadozás, az irritabilitás vagy a koncentráció zavara, utóbbi ráadásul megnöveli a hibák és balesetek előfordulásának kockázatát is – ismertette Dr. Purebl György hozzátéve, amennyiben legalább egy hónapja többségében vannak azok az éjszakáink, amikor gondunk van az elalvással, érdemes legalább a háziorvost felkeresni.

Kapcsolódó Cikkek

  • Segítség a fogyatékos embereknek

    Segítség a fogyatékos embereknek

    A KézenFogva Alapítvány és a Fruccola együtt találta ki, hogy olyan embereknek adhassanak munkát és egy jól működő szolgáltatást, akik noha fogyatékossággal élnek, de annál szorgalmasabban tevékenykednének a food truck működtetésében.

  • Ezért fontos a cukorbetegség megelőzése

    Ezért fontos a cukorbetegség megelőzése

    A diabétesz világviszonylatban az egyik legtöbb embert érintő betegség, ma már több, mint 250 millió ember szenved a betegség valamely típusában világszerte, és ez a szám évente 7 millióval nő.