2018. július 17., kedd
Endre, Elek

Belföld

Világíts rá!

Világíts rá! címmel a Világítástechnikai Társaság által életre hívott verseny keretében 1 hónapon át
kerestük az ország legjobb rajzolóját, videó készítőjét és versíróját. A pályázat keretében nevezőknek arra kellett felhívni a lakosság figyelmét, hogy a működésképtelen lámpák és világítótestek ne a kukába, hanem a hulladékhasznosítóba kerüljenek. Tehát a pályaműveknek lámpahulladékok szelektív gyűjtésének fontosságára kellett fókuszálniuk. Ezt meg is tette minden pályázó. A Straub Dezső Jászai Mari-díjas színművész által vezetett zsűri sokáig tanakodott, amíg a beérkezett 132 db pályázat közül kiválasztották a díjazottakat.

A 101 rajz, 17 vers, 14 db videó az egész ország területéről érkezett, a műveket jellemzően általános iskolások és középiskolások készítették.
Nagy János, a Világítástechnikai Társaság elnöke ismertette a lámpahulladék szelektív gyűjtésére kiírt
pályázat eredményeit. A projekt elérte célját, hiszen nagyon széles körben ismertté tette a lámpahulladékok
szelektív hulladékgyűjtésének fontosságát és népszerűsítette a környezettudatos világítási
megoldásokat. Kiemelte: Nagyon jó érzés volt megtapasztalni, hogy a különböző generációk együtt
világítanak rá a közös ügyekre, kreatívak és aktívak tudnak lenni hasznos célok megvalósításában
A pályaművek nyilvánosságra hozatalával, közzétételével a társaság folytatja a projektet, bízva abban,
hogy a kreatív megoldások és üzenetek még szélesebb körben felhívják a lakosság figyelmét a lámpa
hulladék létezésére, szelektív gyűjtésének fontosságára, az újrahasznosítás eredményeire és a
környezettudatos világításra.


A társaság elnöke átadta a díjakat. Az első helyezettek 50 ezer, a második helyezettek 25 ezer, a
harmadik helyen végzettek 5 ezer forintos MEDIA MARKT vásárlási utalványt kaptak.
A győztesek és különdíjasok neveit a melléklet tartalmazza.

Az összes pályamű megtekinthető a Világítástechnika Társaság Facebook oldalán, valamint honlapján.


Ezek után Kovács Béla, a díjakat felajánló Electro-Coord ügyvezető igazgatója elmondta, hogy évente
több mint ezer tonna lámpahulladék keletkezik Magyarországon. Ezek az elhasznált termékek egyrészt
veszélyt jelentenek a környezetre, másrészt sok olyan anyagot tartalmaznak, amelyeket újrahasznosíthatunk.
Egy átlagos energiatakarékos lámpában 1 mg higany található. Egy higanyos hőmérőben kb. 1 gramm
higany van, egy lámpában tehát ennek csupán ezredrésze van, de országos szinten az évente eladott 6 millió
darab fénycső jelentős természeti terhelést jelent. Éppen ezért fontos a hulladékká vált fénycsövek és lámpák
megfelelő gyűjtése, feldolgozása és a kinyert anyagok újrahasznosítása.

A lakosság már most országszerte 14 ezer gyűjtőponton adhatja le a tönkrement lámpákat. A hulladék
leadásának legegyszerűbb módja, ha a kereskedelmi egységekben elhelyezett gyűjtőedényekben vagy a
hulladékudvarokban szabadulunk meg a lámpáktól. A speciális, e-hulladék lomtalanítások és veszélyes
hulladék begyűjtőnapok alkalmával is leadhatjuk azokat.

Straub Dezső a zsűri elnöke kiemelte, hogy olyan kreatív és szinte már kiforrott művészi munkák jöttek be
minden kategóriában, hogy akár sorsolással is lehetett volna eredményt hirdetni… de persze nem így tettek.
Komoly vitákban, érvek-ellenérvek sokaságában alakult ki a díjazottak névsora. Elmondta, hogy a rajz
kategóriában rá maradt a döntés, hogy a már kiválasztott 1 és 2. helyezett után három alkotás közül melyik
legyen a 3. helyezett. Nem tudott dönteni… így saját pénzéből ajánlott fel még két harmadik díjat…. Ezen
kívül a Vidám Színpad előadására két csapatot is meghívott, Nagyné Egri Edit osztályát Debrecenből,
valamint, Dankó Pista Szakiskola négy pályázó tanulóját Nagykállóról. Ők a videó kategóriában pályáztak.

A projektet és a pályázatot a Földművelési Minisztérium támogatja.

További információ: Nagy János elnök, Világítástechnikai Társaság 06 30/931-1060
Kovács Béla ügyvezető, Electro-coord Magyarország Nonprofit Kft. 06 30/446-9750

A győztesek és különdíjasok kategóriánként

1.) RAJZ kategória eredménye:
1. Lipták Bernadett (Budapest, XX. kerület)
2. Csavari Linett – Szabadi Jázmin (Nagykanizsa)
3. Kajtor Krisztina (Budapest, IV. kerület)
Straub Dezső, a zsűri elnöke Muzsi Viktória (Dabronc), és Mészáros Péter (Budapest, X. kerület) részére
saját felajánlásként harmadik díjat adományozott.

Elismerő oklevelet kapott: Dudás Roland (Dunasziget)
KOSZISZ Timaffy Endre Általános Iskola, 5. osztály (Dunasziget)
Könnyű Amarilla (Penészlek)
Pitz Bettina (Mágocs)

A Világítástechnikai Társaság Különdíjában részesült: Horváth Rozina – Berényi Gertrúd (Nagykanizsa)

A HOFEKA Különdíját kapta: Póka Krisztián (Berettyóújfalú)

A Rábalux Különdíját kapta: Varga Zsombor (Mágocs)

2.) VIDEO kategória eredményei:
1. Horváth Pál (Sopron)
2. Csikó Szilvia (Sárospatak)
3. Molnár Martin (Mezőtúr)
Az Electro-Coord kft. Különdíját kapta: Burgmann Botond (Gödöllő)
Straub Dezső Különdíját, azaz meghívást a Vidám Színpad előadására Nagyné Egri Edit osztálya
(Debrecen), valamint, Dankó Pista Szakiskola négy pályázó tanulója (Nagykálló) kapta.
A VTT Különdíjasa: Tili Nóra (Ajka)
A Rábalux Különdíjasa: Greguricz Mercédesz (Penészlek)
3.) VERS kategória nyertesei:
1. Mészáros András (Veszprém)
2. Pleva Bence (Erdőkertes)
3. Dévai Csaba (Székesfehérvár)

A VTT Különdíját Molnár Tamás (Budapest, IX. kerület)

A Rábalux Különdíját Ács Ibolya (Szeged) kapta.

Kapcsolódó Cikkek