EUR: 321,20 Ft
CHF: 281,49 Ft
2018. november 18., vasárnap
Jenő

Belföld

Zsiráfborjú született a Nyíregyházi Állatparkban

Egy borjúval gyarapodott a Nyíregyházi Állatpark eddig öt tagból álló Rotschild-zsiráfcsapata (Giraffa camelopardalis rothschildi).

A 450 napnyi vemhességi idő után világra jött bika jól van, egyelőre anyjával él együtt, de pár nap múlva meg fog ismerkedni a csapat többi tagjával is – közölte Révészné Petró Zsuzsa, az állatpark osztályvezetője-szóvivője kedden az MTI-vel.


A sóstógyógyfürdői állatkertben jelenleg három felnőtt zsiráf nőstény és egy hím él, mellettük a most kéthetes borjú, valamint egy fiatal, három és fél éves nőstény tekinthető meg.

A gondozók aggódtak a zsiráfanya vemhessége miatt, mivel a nőstény az első borját nem nevelte, őt a szakembereknek kellett etetni az első hetekben. Szerencsére a második utódjánál már megérett az anyaságra, az első pillanattól kezdve gondoskodóan neveli. A 180 centiméter magas, hetven kilogramm súlyú borjú egyelőre anyatejjel táplálkozik, féléves korában kezd majd átszokni a szálas takarmányra – ismertette a szóvivő.

A tudomány a zsiráfok kilenc alfaját különíti el mintázatuk és afrikai élőhelyük alapján. A Nyíregyházi Állatparkban alfajtiszta Rotschild-zsiráfok élnek, Grevy-zebrákkal és több ritka antilopfajjal közös kifutóban.

A Rothschild-zsiráfok a zoológusként is elismert híres bankár, Walter Rothschild (1868-1937) után kapták nevüket. Eredetileg Ugandában, Kenyában, illetve Dél-Szudánban őshonosak, ezért Uganda-zsiráfnak is szokták nevezni.

Veszélyeztetett patásnak számít, a természetben kevesebb mint hétszáz egyed él belőlük. A világ állatkertjeiben nagyjából 580 Rothschild-zsiráfot tartanak számon, hat a Nyíregyházi Állatparkban él. A most született borjú egyébként a nyolcadik Nyíregyházán született zsiráf.

Kapcsolódó Cikkek

  • Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám

    Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám

    Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám a médiatanács által elfogadott tanulmány szerint – közölte Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatóság az MTI-vel pénteken.

  • Rippl-Rónai egyik portréja kelt el a legmagasabb áron

    Rippl-Rónai egyik portréja kelt el a legmagasabb áron

    Rippl-Rónai József Kékruhás lány virágos kalapban című festménye 75,6 millió forintért kelt el a BÁV kétnapos őszi aukcióján, amelyen a festmények mellett műtárgyakat és ékszereket kínáltak az érdeklődőknek.

  • Tarlós: Körülbelül ezermilliárdot jelent a fővárosnak a kormányfővel megkötött megállapodás

    Tarlós: Körülbelül ezermilliárdot jelent a fővárosnak a kormányfővel megkötött megállapodás

    Körülbelül ezermilliárd forintot jelent Budapestnek az Orbán Viktor miniszterelnökkel szombaton aláírt – a főváros és a kormány együttműködéséről szóló, 15 pontból álló – megállapodás, amelynek része a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) létrehozása is – mondta Tarlós István főpolgármester a testület megalakulását követő budapesti sajtótájékoztatón.

  • Kiváló a magyar hal minősége

    Kiváló a magyar hal minősége

    Kiváló a Magyarországon termelt, kifogható és elfogyasztható halak minősége a sajtóban sugalmazott álláspontoktól eltérően – közölte Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke pénteken az MTI-vel.